Szigorúan ellenőrzött vonatok Josef Somr
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
88 éves korában, vasárnap elhunyt Josef Somr cseh színész, aki a vasúti forgalmistát alakította a Szigorúan ellenőrzött vonatok című Oscar-díjas filmben.

A pályafutása alatt több mint 170 filmben szereplő színész özvegye tájékoztatása szerint az utolsó napjait kórházban töltötte.

Elhunyt Josef Somr cseh színész Forrás: Collection ChristopheL via AFP/© Filmove Studio Barandov/Filmove Studio Barandov


1934-ben a dél-morvaországi Vracovban született, és a brnói Janácek Zeneművészeti és Előadóművészeti Akadémián (JAMU) 1956-ban szerzett diplomát. Előbb vidéki színházakban játszott, majd csatlakozott a híres prágai Cinoherni klub társulatához, ahol mások mellett Ladislav Smocek, Jirí Menzel és Jan Kacer is rendezte. 1978-ban Miroslav Machacek rendező hívására a prágai Nemzeti Színházhoz szerződött. 1998-ban egy Frantisek Hrubin-színműben nyújtott alakításáért megkapta a legjobb színésznek járó Thália-díjat, 2014-ben pedig egész színészi pályafutását is Thália-díjjal ismerték el.

A hatvanas évektől filmezett. Jirí Menzel Szigorúan ellenőrzött vonatok című filmjében 1966-ban szerepelt, 1978-ban pedig a rendező Mesés férfiak kurblival című vígjátékában is láthatta a közönség. Számos televíziós produkcióban játszott, egyebek mellett 1978 és 1981 között a népszerű Kórház a város szélén című sorozatban is. Filmes pályáját 2012-ben a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon életműdíjjal jutalmazták.

Vaclav Klaus cseh elnök 2005-ben állami kitüntetést adományozott Somrnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.