Két nagy fellépőt jelentettek be a 2023-as SZIN-re

fellépő 2023 SZIN
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Első körben két nagy nemzetközi névvel rukkolt elő a 2023-as Szegedi Ifjúsági Napok. A szervezők hétfői közleménye szerint a Lukas Graham zenekar és a világ 10 legjobb lemezlovasa közé sorolt Timmy Trumpet is fellép az augusztus 23-26. között megrendezendő nyárzáró fesztiválon.

A közleményben kiemelték: a hét platinalemezt érő és három Grammy-jelölt "7 Years" című slágerével berobbanó Lukas Graham 2016-os debütáló albumát teltházas koncertek követték szerte a világban, és a kritikusok elismerően nyilatkoztak a bandáról.

Illusztráció Forrás: facebook / Szegedi Ifjúsági Napok – SZIN


Timmy Trumpet Magyarországon már többször fellépett, de a Szegedi Ifjúsági Napokon még nem. Az ausztrál house DJ-producer megunhatatlan a hazai közönség számára - írták a szervezők.

A sztárfellépők bejelentése mellett a Szegedi Ifjúsági Napok "egy gesztus értékű akciót is hirdetett", miszerint jövőre nemcsak a diákoknak nyújtanak kedvezményes bérletet, hanem a tanároknak is igyekeznek segíteni ebben. Kolonics Erika, a SZIN főszervezője elmondta, mostantól az év végéig tavalyi áron hirdetik meg a diákbérletet, és ezzel az engedménnyel a tanárok is élhetnek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.