A dánok szilánkokkal, az olasz szinglik piros fehérneművel köszöntik az újévet - Babonák és szokások a világ minden tájáról

újév szokás babona hagyomány
Te hogyan köszöntöd az új évet? Mit csinálsz az új esztendő első napján? A magyarországi szokásokat mindannyian jól ismerjük, de mi a helyzet Nagy-Britanniában, Görögországban, Japánban vagy az Egyesült Államokban? Hogyan ünnepelnek a világ többi részén?

Németország

Németországban az újévi szokások zöme az evéssel kapcsolatos. Az esztendő első napján jobbára sertésételek kerülnek az asztalra, amelyek gazdagságot és boldogságot hoznak, baromfiból készült fogásokat viszont nem fogyasztanak. Kivéve a Rajna vidékét, ahol az újévi libasülttel kívánnak boldog új esztendőt. Az ünnep persze nem lenne az igazi édességek nélkül! A marcipánmalac, a gyümölcskenyér és az újévi kalács, amibe pénzérmét sütöttek, mind-mind pénzben és egészségben gazdag évet ígérnek.

Ausztria

Természetesen Ausztriában az újév a keringőzenétől hangos, a bécsi Városháza előtti téren valódi bállal köszöntik az új esztendőt. Az osztrák fővárosban hangulatos szilveszteri ösvényen szilveszteri standok között is sétálhatsz az I. kerületben, ami a Stephansdomtól indul, és ide is vezet.
Az alpesi hegyek között újévi énekesek járnak házról házra a lakókat és az új évet köszönteni. Egy régi szokás szerint az esztendő első napján kitakarították és kifüstölték a házakat és az istállókat, hogy elzavarják az ott rejtőző gonosz démonokat. A legtöbb faluban ezt a szertartást rémisztő boszorkánynak, krampuszasszonynak öltözött "takarítónők" végezték.

Ausztriában az újév a keringőzenétől hangos Forrás: Shutterstock/Copyright (c) 2020 Ceri Breeze/Shutterstock. No use without permission./Ceri Breeze

Románia

A szomszédos Romániában a gyerekek járják végig a szomszédokat csokorba kötött gyümölcsfaágakkal újév napján. Az alma-, körte-, cseresznye- vagy szilvafagallyak ugyanis boldogságot, gazdagságot, egészséget és szapora gyermekáldást hoznak azoknak, akiket megcsapkodnak a gyerekek az ágakkal.

Anglia

Az angolok az év első napján meglátogatják szeretteiket és ismerőseiket, borral, teával és saját készítésű finomságokkal ajándékozzák meg őket, hogy személyesen kívánjanak minden jót az új esztendőre. A szigetország több vidékén újév napján háromszög alakú süteményeket sütnek, amelyeket fűszeres darált hússal töltenek meg, és ezt adják családtagjaiknak, szomszédjaiknak, barátaiknak. London éjfélkor az Auld Lang Syne című daltól hangos, de a brit fővárosban a buli 1 órakor véget ér, amikor a puboknak be kell zárniuk.

Skócia

A skótok újévkor szűk családi és baráti körben ünnepelnek, a házigazdák black bunnak nevezett fekete kenyeret és haggist, azaz töltött birkagyomrot szolgálnak fel a vendégeknek, az ünnepi menüt pedig természetesen skót viszkivel öblítik le. Skóciában az újévi pezsgő nem divat, a viszkin kívül hot pinttel koccintanak, ami egy forró ital erős sörből, viszkiből és tojásból főzve. Egy régi szokás szerint nem sokkal éjfél után a társaság egyik magasra nőtt, fiatal férfiembere egy üveg itallal, egy mazsolás kenyérrel és egy darab feketeszénnel a ház ajtajába áll, hogy így csalogassa a házhoz a jó szerencsét.

Dánia

A dánok szilánkokkal és cserepekkel kívánnak szeretteiknek boldogságot, szerencsét és minden jót az új évre. Ilyenkor régi edényeket törnek el családtagjaik, szomszédjaik és barátaik ajtaja előtt, minél nagyobb zajjal. És minél nagyobb a hangzavar és a cseréphalom, annál boldogabb lesz az új esztendő, hiszen sok barátja van az illetőnek.

A dánok szilánkokkal és cserepekkel kívánnak szeretteiknek boldogságot, szerencsét Forrás: Shutterstock/Peloola

Oroszország

A pravoszláv hagyományok szerint az óév utolsó napja január 13-a, míg az új esztendő első napja január 14-ére esik. Ekkor Oroszországban borsccsal és kutyával, azaz kásaszerű étellel köszöntik az új évet. Ezek az ünnepi finomságok a reményt szimbolizálják. Míg a szintén az asztalra kerülő méz és mák az örömet és a sikert csalogatják a házhoz. Moszkvában a Vörös téren évről évre hatalmas tömeg gyűlik össze ünnepelni, miután az óra elütötte a 12 órát, fantasztikus tűzijáték veszi kezdetét.

Örményország

Az örmények különleges és tradicionális fekete kenyeret készítenek az új év köszöntésére. A kenyér tésztájába papírdarabokra írt jókívánságokat gyúrnak, és ezzel kínálják vendégeiket, akik üdvözlik őket e reményteli ünnepnapon.

Görögország

A görögök Vazul-kenyeret sütnek újévre, néhányba pénzérmét rejtenek, aki megtalálja az érmék egyikét, és nem nyeli le, vagy törik bele a foga, arra jólét és bőség vár az új esztendőben. Szent Vazulról a kicsik is megemlékeznek, szilveszter estéjén kitisztítják a cipőjüket, és a házuk elé teszik, Vazul, a szegények és gyermekek védőszentje pedig minden földi jóval megtölti a jó gyerekek cipőjét.

Olaszország

Az olaszok újévkor a hagyomány szerint makarónit, spagettit vagy más hosszú tésztából készült ételt esznek, a hosszú és egészséges élet reményében. Olaszországban szilveszter és újév éjjelén a még párjukat kereső nők és férfiak piros fehérneműt vesznek fel, hogy az új esztendőben rájuk találjon a szerelem.

Olaszországban szilveszter és újév éjjelén a még párjukat kereső nők és férfiak piros fehérneműt vesznek fel Forrás: Shutterstock/Lightfield Studios

Spanyolország

Spanyolországban szilveszterkor is kötelező a fieszta! A spanyolok éjfélkor minden óraütésnél egy-egy szem szőlőt kapnak be, az esztendő hónapjait szimbolizálva, hogy az új év mind a tizenkét hónapja gazdag és szerencsés legyen a számukra. Ha valaki elfelejti a szőlőszemeket szegénység és szerencsétlenség vár rá. Ez a szokás 1909-ből származik, akkor találta ki egy borász a gazdagabb termés reményében. Akár az olaszok, a spanyol szinglik is piros fehérneműben ünnepelnek, hogy az új esztendőben megtalálják a párjukat. Spanyolország egyes tartományaiban aranygyűrűt dobnak a pezsgősüvekbe, akinek pedig a poharában landol a gyűrű, szerencsés évre számolhat.

Portugália

Portugáliában is a gyerekek köszöntik először az új esztendő első napját. A kicsik házról házra járnak, és mindenhol eléneklik a Janeiros című dalt, előadásukért pedig pénzt és édességeket kapnak a háziaktól.

Izrael

A zsidó újév, a rós hásáná a hagyományok szerint szeptemberre esik, de január 1-jén is ünnepelnek Izraelben. Az izraeliek is finomságokkal várják az új év érkezését. Mézbe mártott édes almát és mézeskalácsot esznek, hogy az esztendő is mézédes legyen. Gyakran kerül meren, azaz egy édes répából készült fogás is az ünnepi asztalra, hogy a következő esztendőben is gyarapodjon a család.

Egyesült Államok

Az Egyesült Államokban, csakúgy, mint más angolszász országokban családi és baráti látogatásokkal kezdődik az újév, a vendégségben természetesen záporoznak a jókívánságok, a vendégek pedig degeszre eszik és isszák magukat. Az amerikaiak általában babból készült fogásokkal köszöntik a boldog új esztendőt, hiszen a "kerek" ételek a tradíció szerint gazdaggá és boldoggá tesznek, az állandósságot és a folytonosságot szimbolizálják.

Latin-Amerika

A dél-amerikai Puerto Ricóban éjfélkor nem lustálkodnak az ünneplők! Ahogy az óra éjfélt üt, a Puerto Ricó-iak egy-egy vödör vízzel öntik le az ablakokat, hogy a leselkedő rossz szellemeket elijesszék. A Bahama-szigeteken az újévi készülődés már hónapokkal korábban elkezdődik! A bahamaiak ugyanis különleges, színes és tarka Junkanoo-ruhákban köszöntik az új esztendőt, a legérdekesebb jelmezeket varrókat pedig meg is jutalmazzák! Bolíviában szalma- és fabábukat akasztanak a házakra, hogy boldogságot és szerencsét hozzanak a lakóknak. Ecuadorban régi ruhába öltöztetett papírbábuk égetésével búcsúztatják az óévet és mindent, ami régi. Argentínában december 31-én kidobnak minden feleslegeset és ócskát, a régi papírokat és iratokat csíkokra vágják és kiszórják az ablakon, helyet csinálva az újnak és jónak. Brazíliában szilveszterkor fehér ruhába öltöznek az emberek, hogy szerencsések és boldogok legyenek, és békében éljenek. A brazilok éjfélkor virágokat dobálnak a tengerbe és gyertyákat állítanak a parti homokba, így köszöntve az új esztendőt. Chilében pedig akár az olaszok és a spanyolok piros fehérneműt vesznek fel, hogy szerelmes új évük legyen.

A bahamaiak színes és tarka Junkanoo-ruhákban köszöntik az új esztendőt Forrás: Shutterstock/Trae Rollins

Japán

Japánban egy héttel újév előtt egy ünnepségen rizstortát sütnek, amelyet az új esztendő első napján esznek meg. A felkelő nap országában 108 harangütéssel kezdődnek az újévi ünnepségek és egészen január 7-ig tartanak. Az év első három napja pihenő, ilyenkor összegyűlik a család, előtte a házat alaposan kitakarítják, és fenyőágakkal díszítik az ajtókat.

Közel-Kelet

Az arab országokban, többek között Afganisztánban és Iránban az újév a tavasz első napján, március 21-én kezdődik. Ezen a napon a gyerekek új ruhákat kapnak, hogy tisztán és megújulva kezdjék az esztendőt.

Távol-Kelet

Kínában, Vietnámban és Koreában az újév csak az első telihold napján, január 21-én kezdődik, és az ünnep három hétig tart. Az ünnepség előtt bambuszágakkal űzik el a rossz szellemeket a háztól, majd piros és arany papírzászlókkal díszítik fel az otthonukat, hogy becsalogassák a szerencsét és a boldogságot éjfél előtt minden ablakot és ajtót kitárnak. Éjfél után pedig tűzijátékkal zavarják el a gonosz Nien sárkányt, egyes tartományokban pedig a fiatal lányok mandarinokat dobálnak a tengerbe, hogy jó férjet találjanak az új esztendőben. Kínában az újév a legnagyobb ünnep, három napig tart a sárkány- és oroszlánbőrbe bújt táncosok felvonulása.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.