Hősként néznek egy magyar rendőrre Amerikában

Forrás: Nádas Tamás -
ételosztás hajléktalan Nádas Tamás karate rendőr Amerika hős
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 14 éve kint élő egykori karate-bajnok, Nádas Tamás gyakran jótékonykodik. Legutóbb hajléktalanokat látott vendégül saját költségén.

Nádas Tamás karatésként világbajnok lett, az USA-ban elvégezte a harmadik legkeményebb rendőrakadémiát, azóta Amerika drogközpontjában rendőrként dolgozik. Most azért figyeltek rá fel, mert saját pénzéből reggeliztetett meg hajléktalanokat – számol be az Origo.

Nádas Tamás Forrás: Nádas Tamás

A 2000-ig Magyarországon élő, majd a tengerentúlra költöző Európa- és világbajnok karatés az Új-Mexikó államban lévő Albuquerque-ben dolgozik, és éppen kötelező túlórájára készült egy helyi menhelynél, amikor elment az áram, így mondták neki, inkább menjen haza. Az áramszünet miatt hivatalosan nem volt őrjáratban, amikor megpillantotta a teljesen elkenődve ülő lengyel férfit, ennek hatására gondolt egyet, és elindult egy gyorsétterembe, ahonnan húsz adag reggelivel tért vissza. A spontán ételosztásról fényképeket készített a menhely egyik igazgatója, és a képek hamarosan a Facebookon kötöttek ki.

„Elkezdtek hívogatni ismerősök, újságírók, tévériporterek, délután már három kamera előtt kellett beszélni a történtekről" – mesélte lelkesen Nádas. Az egyik legnagyobb amerikai csatorna, az NBC is leadott egy riportot a történtekről, de a közösségi oldalon is rengeteg üzenetet kapott, gratuláltak neki a polgármesteri hivatalból, és írt neki a magyar főkonzulátus egyik munkatársa is. „Lassan azért remélem, kezd lecsengeni az egész, mert elsősorban azért karatés és rendőr vagyok" – tette hozzá.

Jön az új, elektronikus anyakönyvhttp://www.life.hu/news/20140423-elektronikus-anyakonyv-keszul-amely-felvaltja-a-negyfele-szuletesi-halotti-hazassagi-bejegyzett.htmlA jövőben a jelenlegi négyféle - születési, halotti, házassági, bejegyzett élettársi - anyakönyvet egyetlen nyilvántartás váltja fel. Ezeket bármelyik anyakönyvvezetőnél le lehet kérni.News--Újabb hollywoodi fejest vádolnak szexuális zaklatássalhttp://www.life.hu/news/20140422-michael-egan-iii-a-hawaii-szovetsegi-birosagon-nyujtott-be-harom-kulon-keresetet-fimesek-elen-akiket.htmlTovábbi három hollywoodi szórakoztatóipari vezető ellen nyújtott be keresetet hétfőn az a fiatal férfi, aki szexuális zaklatással vádolta meg a napokban Bryan Singert, az X-Men-filmek rendezőjét is. News--Itt a zöldségízű fagyihttp://www.life.hu/news/20140422-zoldsegizu-fagyi-paradicsomos-cseresznyes-es-repas-narancsos-izu-fagylaltok-a-h-agen-dazstol.htmlParadicsomos és répás ízvilággal gazdagította megszokott ízeit a Häagen Dazs. A gyártó szerint így veszik rá a gyerekeket arra, hogy több zöldséget egyenek.News

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.