Kiforgatta vagyonából, elhagyta, majd beperelte felesége a hadirokkant katonát

Forrás: Northfoto -
hadirokkant édesanya Afganisztán kerekesszék feleség kártérítés tárgyalás férj bíróság katona
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár végül Simon Vaughannak kedvezett a bíróság ítélete, a férfi édesanyja, Lynne továbbra is aggódik fiáért.

Simon Vaughan édesanyja szerint életerős, aktív férfi volt egészen addig, amíg Afganisztánban egy bombatámadás miatt kerekesszékbe nem került. A 31 éves hadirokkant, akit otthon felesége, Donna és kisfia várta, 1,1 millió angol font, vagyis közel 5 milliárd forintnak megfelelő összegű kártérítést kapott a brit államtól.

Forrás: Northfoto

A pénzt neje kezelte, aki bár maga is munkanélküli volt, egyáltalán nem spórolt a kiadásokkal, és a háromnegyed részét a ház felújítására, lebontására, majd a felépítésére költötte. Miután elherdálta a vagyont, Donna idén Valentin-napon fogta a közös gyermeküket, és bejelentette férjének, hogy elválik tőle.

Damu Roland szerint alkoholista felesége a legkedvesebb családtagjainak is nekimegy részegenhttp://www.life.hu/sztarok/20151201-damu-roland-felesege-edina-reszegen-tor-zuz.htmlA börtönből szabadult színész fájdalmas vallomást test: elhagyta terhes feleségét, aki szerinte túl sokat iszik, olyankor pedig agresszívvá válik, és nekimegy a legkedvesebb családtagjainak is.TV + Sztárok--Teljes vagyonát jótékony célokra ajánlja fel a milliárdos herceghttp://www.life.hu/news/20150703-a-milliardos-herceg-az-osszes-vagyonat-elajandekozza.htmlAl-Valíd bin Talal milliárdos szaúdi herceg több mint 9 ezer milliárd forintnyi vagyonát ajánlotta fel jótékony célokra.News--Megvan, ki örökli Whitney Houston hatalmas vagyonáthttp://www.life.hu/csalad/20150806-megvan-hogy-ki-orokli-whitney-houston-enekesno-hatalmas-vagyonat.htmlA legendás énekesnő eredetileg Bobbi Kristina Brownra hagyta azt a jogdíjak által a jövőben csak gyarapodó 20 millió dolláros vagyont, amelyen már a 23 éves lány halála óta megy a vita Whitney családjában. Most végre kiderült, pontosan kik is részesülhetnek belőle.Család--Felesége megölésével vádolnak egy 78 éves férfithttp://www.life.hu/news/20151201-egy-78-eves-ferfit-felesege-meggyilkolasaval-vadoljak.htmlJelenleg házi őrizetben van az a férfi, aki halmaji otthonukban egy vascsővel olyan súlyosan bántalmazta a feleségét, hogy a nő a helyszínen meghalt. News--Szoptató katonanők fotója robbantotta fel a Facebookot http://www.life.hu/csalad/20150916-szoptato-katonanok-fotojatol-valtozott-meg-a-texasi-tamaszpont-elete.htmlTara Ruby fotográfus egy egészen különleges felvételt készített olyan amerikai hadseregben szolgáló anyukákról, akik éppen csecsemőiket szoptatják. Család--Kigyógyult a rákból Rita Wilson, Tom Hanks feleségehttp://www.life.hu/drlife/20151128-kigyogyult-a-rakbol-rita-wilson-tom-hanks-felesege.html2014 év végén derült ki, hogy Tom Hanks felesége, Rita Wilson mellrákban szenved. Hála a műtéteknek, a színésznő már jól van. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.