Ajjaj! A Kardashian-család rejtélyes gyilkossági ügybe keveredett

2016.02.16. 13:31

Újabb botrány lehet készülőben a Kardashian-család körül, ugyanis a nyomozók újra elővették a hírhedt O. J. Simpson gyilkossági ügyet, amiben Kim apja, Robert nagy szerepet játszott. Ő volt ugyanis az amerikai focista ügyvédje, és segíthetett neki a bizonyítékok eltüntetésében is.

Állítólag titokzatos gyilkossági szál hálózza be a Kardashian család múltját. Kim apja, Robert Kardashian ugyanis évekig ügyvédként dolgozott, és a '90-es években ő védte O. J. Simpsont, akit akkor azzal vádoltak, hogy

megölte ex-feleségét, és annak szeretőjét, egy pincért. 

O.J. Simpson 1994-benForrás: AFP/Pool

Az egykori amerikai focista ellen végül ejtették a vádakat, de sokan még a mai napig úgy gondolják, hogy ő volt a tettes. Köztük a pincér apja is, aki egy interjúban elmondta, hogy

a gyilkosság éjszakáján Robert Kardashian is a helyszínen volt.

Más szemtanúk azt mesélték, hogy látták, ahogy Robert egy táskába pakolja a gyilkos fegyvert, egy kést, majd feleségének, Kris Jenner-nek adta.

A tanúk sosem tanúskodtak a tárgyaláson, mert féltek, hogy ez negatív következményekkel járna. De a nyomozók állítólag most újra elő akarják venni az ügyet, és mivel Robert 2003-ban elhunyt, ezért a családját akarják kikérdezni - írja a The Hollywood Gossip.

Vajon kiderül, hogy mi az igazság?

Elítélték O. J. Simpsont, de nem a gyilkosság miatt
Az amerikai focistát 1994-ben exfelesége és annak szeretője meggyilkolásával vádolták meg, de az ügy alól végül felmentették. 2008-ban azonban újabb balhéba keveredett, aminek következményeként már 5 éve raboskodik egy amerikai börtönben. Teljes cikkünket elolvashatod itt!
Kardashianbűnügygyilkosság