Tragédia! Holtan találták a Leverkusen egykori edzőjét

Forrás: AFP/Sascha Schuermann -
halál edző tragédia Sascha Lewandowski
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bochumi otthonában holtan találták a Bayer Leverkusen korábbi edzőjét, Sascha Lewandowskit. A szakember 44 éves volt.

Lewandowski komolyabb játékosmúlt nélkül kezdett edzősködni Bochumban, 2007-ben került a Leverkusen U19-es csapatához, majd 2012-ben Sami Hyypiä mellett dolgozott a felnőtt csapatnál. A finn szakember menesztését követően öt mérkőzés erejéig ideiglenesen irányította is a Bundesliga-csapatot, majd tavaly szeptemberben a másodosztályú Union Berlint vette át - írja az Origo.

Forrás: AFP/Sascha Schuermann

Idén márciusban orvosi tanácsra lemondott posztjáról, mert a kiégési szindróma jelei mutatkoztak rajta. "Reméltem, hogy egy kis szünet elég lesz ahhoz, hogy csökkenjenek a tünetek. De sajnos nem így történt" - nyilatkozta a fokozott érzelmi-mentális kimerülésről. Lewandowskit szerda délután holtan találták lakásában.

Bűz és csótánytetemek között sült a friss kenyérhttp://www.life.hu/news/20160609-buz-es-csotanytetemek-kozott-sult-a-friss-kenyer-egy-budapesti-peksegben.htmlRendetlenség, kosz, és málló falfesték fogadta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakembereit egy fővárosi pékségben. 480 kilogramm élelmiszert vontak ki a forgalomból. News--"Összerogyott és soha többé nem tért magához" - Felesége próbálta újraéleszteni Aigner Szilárdothttp://www.life.hu/news/20160607-aigner-szilardot-felesege-partai-lucia-probalta-ujraeleszteni-sajnos-sikertelenul.htmlLapinformációk szerint Aigner Szilárd szíve régóta rendetlenkedett, tavasszal meg is műtötték, és heteken át úgy tűnt, hogy segített a be­avatkozás. Ám hétfőn reggel az időjós összeesett és azonnal elhunyt. Otthonában, szerettei körében érte a halál. News--Szülők támadták meg a pesterzsébeti tanárnőt: ráncigálták, és ököllel ütöttékhttp://www.life.hu/news/20160608-szulok-tamadtak-meg-a-pesterzsebeti-tanarno.htmlÖköllel arcon vágtak egy tanárnőt az egyik pesterzsébeti általános iskolában tegnap délután. A vita azért pattant ki, mert a szülők azzal vádolták a pedagógust, hogy az megverte a gyereküket.News--Elhunyt az egyik legismertebb testépítő, Zsebherkuleshttp://www.life.hu/news/20160608-102-eves-koraban-halt-meg-manohar-aich-a-zsebherkules-az-egesz-fitneszvilag-ot-gyaszolja.html104 éves korában meghalt Manohar Aich indiai testépítő, korábbi Mr. Universe, akit alacsony termete miatt Zsebherkulesként emlegettek hazájában. Fia szerint Aich vasárnap hunyt el az északkelet-indiai Kolkatában. Halálát végelgyengülés okozta. NewsMegőrültek az oroszok - Megdöbbentő fotók! (18+)http://www.life.hu/news/20160607-oroszorszag-vicces-fotok-elkepeszto-kepeket-tesznek-kozze-a-felhasznalok.htmlBaltával hadonászó férfi, sört fogyasztó gyerekek, malacfej az asztalon - ezeket a jeleneteket mind Oroszországban kapták lencsevégre. News--Kirabolták Fülöp belga király húgát a saját autójában http://www.life.hu/news/20160606-kiraboltak-a-kiralyi-csalad-egyik-tagjat-fulop-belga-kiraly-hugat-az-autojaban-tamadtak-meg.htmlAz eset még csütörtök este történt az A38-as autópálya egyik kijáratánál. A családot nagyon megviselték a történtek. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.