Csak egy hajszálon múlt az egyéves kislány élete, akit az apja késelt meg

2016.06.29. 13:55

A 31 éves férfi négy napon át kristályozott, majd azt hallucinálta, hogy a családtagjai meg akarják ölni. Az apát most azzal vádolják, hogy 1 éves kislányát legalább négyszer mellkason szúrta egy 21 centis pengéjű késsel.

"Sosem tudnék ártani a kislányomnak. Fogalmam sincs, mi történt, megittam a reggeli kávémat, utána se kép, se hang" – kezdte vallomását a vádlott, majd azt állította, hogy a rokonsága összefogott ellene,

mivel ő sosem volt drogos.

"Senki nem tett a kávéjába semmit. Jocó csak kijött a szobából karján a gyerekkel és csupa vér volt. Hívtuk a mentőket, Jocót kórházba vitték. Úgy hittük, a gyereknek nincs baja. Aztán elvittem pelenkát cserélni, akkor láttam a pici, körömnyi sebeket rajta" – mondta a vádlott édesanyja.

Forrás: Thinkstock

A 31 éves férfi ügye a Kecskeméti Törvényszékhez került, a vádirat szerint megkéselte gyermekét, majd magával is megpróbált végezni, még tavaly szeptemberben. A kicsi végül túlélte, de a gyomorfala átszakadt, májtokja megrepedt, ennek ellenére az eset napján először

senkinek sem tűnt fel, hogy a kislány is vérzik.

A gyermeket később csak a körzeti orvos látta, de azt mondta, hogy a kicsi sérülései nem komolyak, viszont hazaérve a baba vért hányt, így kihívták a mentőket. A gyermek

két hónapig a szegedi klinikán gyógyult.

A vádlottról egyébként kiderült: egy csoportos rablás miatt 2007-ben öt év fegyházra ítélték, négy év után azonban kiszabadulhatott- számolt be a Bors.

késelésbörtöntragédiakislányKecskeméti Törvényszék