Dunai hajóbaleset: nyilatkozott a Clark Ádám úszódaru kapitánya

Hableány Clark Ádám hajódaru Dunai hajóbaleset mentés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Clark Ádám úszódaru kapitánya elmondta, nagyon nehéz dolguk volt a Hableány roncsának kiemelésekor.

Interjút adott az RTL Klubnak a Clark Ádám úszódaru kapitánya, Gyenei Gyula. A férfi a mentés idején végig a parancsnoki hídról irányította a munkát 10 órán keresztül, a TEK munkatársaival összhangban. A Hableány roncsának kiemelését nagyon lassan, óvatosan végezték, centiről centire haladtak. A műsorból kiderült, hogy több alkalommal is el kellett térni a mentési tervtől, és a hajó is rosszabb állapotban volt, mint azt korábban várták.

Egy dolog miatt volt nagyon nehéz, hiszen olyan dolgot kellett tennünk, amilyet még nem, és ebben azért a kellő rutinnal nem rendelkeztünk” – nyilatkozta Hajdú János, a TEK főigazgatója.

Kapócs Zsóka visszakapta millióit, amivel a kivitelezője lépett lehttp://www.life.hu/sztarok/20190613-kapocs-zsoka-visszakapta-millioit-amivel-a-kivitelezoje-lepett-le.htmlKapócs Zsóka végre visszakapta azt a hatalmas összeget, amellyel kivitelezője lépett le korábban. TV + SztárokOrigoDemcsák Zsuzsát élőben kérdezték az ittas vezetésérőlhttp://www.life.hu/sztarok/20190613-demcsak-zsuzsat-eloben-kerdeztek-az-ittas-vezeteserol.htmlDemcsák Zsuzsát Balázsék kérdezték a feltehetően ittas vezetéséről, de az exműsorvezető nem volt hajlandó válaszolni. TV + SztárokOrigoEzek voltak minden idők legdrágább sztáresküvőihttp://www.life.hu/sztarok/20190612-ezek-voltak-minden-idok-legdragabb-sztareskuvoi.htmlA hírességeknek van mit a tejbe aprítani, hát miért éppen az életük legfontosabb napján spórolnának? A fényűző luxusesküvőikre forintba átszámítva milliárdokat is képesek elkölteni szemrebbenés nélkül. A csúcstartó Harry herceg és Meghan Markle, de Vilmos hercegék esküvője is hihetetlenül sokba került! TV + SztárokOrigoKozso a kedveséről mesélt, újra szerelmeshttp://www.life.hu/sztarok/20190612-kozso-kedveserol-meselt-ujra-szerelmes.htmlVelencében járt Kozso, ám most nemcsak az utazásáról mesélt, hanem arról is, hogy új szerelem van az életében. TV + SztárokOrigoGór Nagy Mária elárulta, hogy a férje tartja elhttp://www.life.hu/sztarok/20190612-gor-nagy-maria-elarulta-a-ferje-tartja-el.htmlGór Nagy Mária elárulta, hogy a férje jóval többet keres nála, valójában ő tartja el. TV + SztárokOrigoDua Lipát photoshopolással vádolták: így vágott visszahttp://www.life.hu/sztarok/20190612-dua-lipat-photoshoppal-vadoltak-igy-vagott-vissza.htmlDua Lipa teljesen kiakadt azon, hogy azzal vádolták meg, retusálta gyermekkori fotóit. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.