Dunai hajóbaleset: közleményt adott ki a rendőrség az utolsó áldozattal kapcsolatban

közlemény kutatás rendőrség Dunai hajóbaleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A rendőrség mindaddig folytatja a kutatást, amíg reális esély van a dunai hajóbaleset utolsó eltűntként keresett koreai áldozatának megtalálására – közölte a rendőrség szombaton a honlapján.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt írta: a BRFK a Készenléti Rendőrséggel, az érintett megyei rendőr-főkapitányságokkal, valamint a koreai tűzoltókkal együttműködve továbbra is eltűntként keresi a május 29-ei hajószerencsétlenség utolsó áldozatát. A keresés kiterjed a folyó teljes, a baleset helyszínétől délre eső 215 kilométeres szakaszára, valamint annak ár- és hullámterületére.

A keresésben részt vevő vízirendőrök, illetve az ár- és hullámterület átkutatásában részt vevő parti egységek folyamatosan együttműködnek a légifelderítéssel, és a keresésben – az eddigi gyakorlatnak megfelelően – részt vesznek a speciálisan kiképzett kutyák is. A BRFK azt is közölte, hogy a büntetőeljárás – szakértők bevonásával – folyamatban van.

A Hableány sétahajó május 29-én este a Margit híd közelében süllyedt el, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. A balesetet hét koreai élte túl. A tragédia magyar áldozatainak búcsúztatását pénteken tartották a Dunán.

Dunai hajóbaleset: Így búcsúztatták a Hableány kétfős legénységéthttp://www.life.hu/news/20190713-igy-bucsuztattak-a-hableany-ketfos-legenyseget.htmlA dunai hajóbalesetben elhunyt kapitányt és matrózt a kollégái és a családjaik búcsúztatták el a Duna vizén. NewsOrigoDunai hajóbaleset: egyértelmű helyzetet festenek le a túlélők vallomásaihttp://www.life.hu/news/20190712-dunai-hajobaleset-egyertelmu-helyzetet-festenek-le-a-tulelok-vallomasai.htmlA rendőrség 300 oldalas kihallgatási jegyzőkönyve alapján elmondható, hogy egyértelmű helyzetet festenek le dél-koreai túlélők vallomásai a május végi dunai hajóbaleset pillanatáról. Erről a balesetben meghalt magyar hajóskapitány családjának ügyvédje beszélt pénteken az M1 aktuális csatornán. News--Dunai hajóbaleset: 300 oldalas kihallgatási jegyzőkönyv készült a tanúvallomásokbólhttp://www.life.hu/news/20190711-dunai-hajobaleset-300-oldalas-kihallgatasi-jegyzokonyv-keszult-a-tanuvallomasokbol.htmlA parton állóktól, a környező kisebb hajók legénységétől és a Viking Sigyn utasaitól is felvették a nyomozók a tanúvallomásokat a Hableány sétahajó kataszrófája után. A vallomások mintegy 300 oldalt tesznek ki, amelyekből most napvilágot látott néhány részlet. News--Dunai hajóbaleset: a Viking Sigyn kapitánya több szabálytalanságot is elkövethetetthttp://www.life.hu/news/20190705-dunai-hajobaleset-a-viking-sigyn-kapitanya-tobb-szabalytalansagot-is-vethetett.htmlA Hableány és a Viking Sigyn ütközésekor rögzített hangfelvételek tartalma a napokban került nyilvánosságra. Dr. Sógor Zsolt ügyvédet ennek kapcsán kérdezték. NewsOrigoDunai hajóbaleset: előkerült az utolsó előtti áldozat holttestehttp://www.life.hu/news/20190706-dunai-hajobaleset-elokerult-az-utolso-elotti-aldozat-holtteste.htmlMár csak egy embert keresnek a szerencsétlenül járt Hableány utasai közül. Péntek délután újabb holttestet találtak a Dunában. News--Dunai hajóbaleset: döbbenetes felvételeket rögzített a Viking Sigyn feketedobozahttp://www.life.hu/news/20190704-dunai-hajobaleset-dobbenetes-felveteleket-rogzitett-a-viking-sigyn-feketedoboza.htmlRémült kiáltozások, sikolyok hallhatók azon a felvételen, amelyet a Viking Sigyn feketedoboza rögzített akkor, amikor a hajó nekiütközött a Hableánynak. News--



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.