Less be a világ legdrágább lakosztályába, ahol 27 millió forint egy éjszaka

hotel Las Vegas luxus lakosztály
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ha kíváncsi vagy rá, mit lehet kapni 100 ezer dollárért, azaz átszámítva nagyjából 27 millió forintért egy éjszakára, akkor meg kell ismerned a világ legdrágább lakosztályát. A luxuslakosztály a Palms Casino Resort hotelben található Las Vegasban, és Damien Hirst dizájner álmodta meg. 

Kezdjük ott, hogy a lakosztály nem kevesebb mint 840 négyzetméter, vagyis óriási az alapterülete. Az árban persze benne foglaltatik Damien Hirst munkája és eredeti művészeti alkotásai, melyek közül hat ki van állítva a lakosztályban. A 24 órás komornyik- és sofőrszolgálat és néhány egyéb luxusszolgáltatás is része az árnak.

A világ legdrágább lakosztályában 27 millió forintért formaldehidben tartósított bikacápák társaságában tölthetünk el egy éjszakát Forrás: Clint Jenkins/Palms Casino Resort

A lakosztály alapvetően igencsak futurisztikus stílusban épült, és ha már Damien műalkotásainál tartunk, muszáj kiemelni a lakosztályba belépve rögtön szemet szúró, formaldehidben tartósított bikacápákat, de a felfüggesztett csontváz sem hiányzik a dekorációból. Ami a további dizájnt illeti, a pillangók és a gyógyszeres pirulák szokatlan egyvelege díszíti a tereket. A bárhoz két lounge is tartozik, illetve a médiarészlegnek egy saját színházi terme is van, ami 52 személy befogadására alkalmas. A lakosztályhoz hatalmas kültéri rész is tartozik. A bútorok legtöbbjét egyedileg gyártották direkt ide.

Az mindenképpen kijelenthető, hogy igazán eklektikus lett a végeredmény, vagy ha úgy jobban tetszik, szürreális. A pillangós, formaldehides cápás, gyógyszerkapszulás dizájn nemcsak a legdrágább lakosztály része, de a legfurcsább luxus, amit valaha is láttunk. Mindez 27 millióért...

Kattints a képre, és nézd meg a galériát!

Forrás: Clint Jenkins/Palms Casino Resort
1 / 14

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.