ránctalanítás bőrápolás ránc
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szépségipar is próbál lépést tartani az idő múlásával - most piacra dobtak egy minden eddiginél hatékonyabb ránctalanító szérumot.

www.bioeffect.co.uk
www.bioeffect.co.uk

A szérumot hat hónappal ezelőtt Izlandon mutatták be először, és igen hatékonynak bizonyult, hiszen azóta öt nőből négy lecserélte rá az eddigi kozmetikumát. A termék neve Bioeffect, és hámeredetű növekedési faktort tartalmaz. Ezt az összetevőt 1986-ban egy később Nobel-díjassá vált kutatás során fedezték fel. Az EGF olyan molekulát jelent, amely a sejtek megújulásáért felelős - ennek mennyisége az életkor előrehaladtával egyre csökken. Ez az anyag segíti a bőr regenerálódását például a napfény okozta leégések után, és szerepet játszik a bőr megújító folyamataiban is.

És hogy pontosan miért is érdemes ezt a szert használni? Először is puhítja a bőrt, és lényegesen jobban hidratálja, mint bármely más kozmetikum. Alkalmazásával csökkennek a pigmentfoltok, stimulálja a kollagén termelődését, és feszesíti a megereszkedett szemhéjat. Feltölti a ráncokat, és természetesen éveket fiatalít a bőrön - mindezt természetes alapanyagokkal.

A minőséget sajnos meg kell fizetni - a csodaszérum negyvenezer forintot kóstál, így ilyen magas áron elvárható, hogy hatékony is legyen a termék, melynek másik fontos alapanyaga a tökéletesen bio körülmények között, baktériummentes, vulkanikus hamuban termesztett árpa.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.