menyasszonyi ruha kiegészítő menyasszony smink
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Minden nő álma, hogy rátaláljon a nagy Ő, aki aztán megkéri a kezét, és akinek egy csodálatos napon örök hűséget fogad. Ahogy minden nő álma az is, hogy az a csodálatos nap tökéletes legyen. Ha a nagy Ő megtalálásában nem is tudunk segíteni, abban igen, hogy megvalósítsuk az álom egyik felét: a világ legszebb menyasszonyává varázsolni a nőt.

A MenyasszonyVarázsló csapata első alkalommal a Való Világ 4 volt villalakója, Gombi szerelmét varázsolta ragyogó menyasszonnyá. Az ország által csak Picúrként ismert Brigi örömmel mondott igent a felkérésre - többek között azért is, mert hamarosan valóban oltár elé áll. Ahogy azt ugyanis szerelme, Gombi korábban ígérte, nemrég megkérte a lány kezét.

Műtermi fotó: B. Tasnádi Mária
Műtermi fotó: B. Tasnádi Mária

Frizura: Benke Éva mesterfodrász, kiegészítők: Claire's

- Nem tudtam elképzelni, hogy mi fog történni, amikor odaállt elém, de amikor már húzta le a cipzárt a kabátján, sejtettem, hogy valamit elővesz. Azt viszont álmaimban sem gondoltam, hogy már most egy gyűrű lesz az - emlékezett vissza csillogó szemekkel a lánykérésre Picúr, aki természetesen Gombi azon kérdésére, hogy lesz-e élete párja, azonnal igent mondott.

Határozott elképzelése van

Bár még csak most kezdik tervezni az esküvőt, Picúrnak határozott elképzelése van arról, miben szeretne férjhez menni. Mint mondja, a kiskosztüm és az A-vonalú ruha nem az ő világa, annál inkább a habos, romantikus stílus - igazi királylányként szeretné kimondani a boldogító igent.
Picúr átváltozását Lyn De Gara imázstervezőre bíztuk, aki igazán ráérzett a lány ízlésére. Elsőkörben a ruha stílusáról döntöttek, a frizurát, a sminket, és a kiegészítő ékszereket ahhoz igazították - természetesen Picúr adottságait figyelembevéve.

Romantikus loknik, visszafogott smink

A romantikus ruhához romantikus frizura illik - Picúr hosszú, erős, barna haja pedig tökéletesen alkalmas ehhez. Mivel nyitott menyasszonyi ruhára esett a választás, Benke Éva fodrász feltűzött frizurát tanácsolt, mely láttatni engedi a menyasszony szabadon maradó vállát és nyakát. A választott frizura ugyanakkor érvényesülni engedi Picúr szép, hosszú barna tincseit, melyek ezúttal hullámokat és loknikat kaptak.

Fotó: B. Tasnádi Mária
Fotó: B. Tasnádi Mária

Ruha: Héjja Szalon, csokor: ...Virágom, virágom..., fotó: Baksáné Tasnádi Mária

- Egy úgynevezett berakásra mindenképpen szükség van, hogy tartósabb legyen a frizura, mivel ugye egy menyasszonynak végig kell táncolnia az egész éjszakát - magyarázza Éva, aki elsőkörben egy kontyalapot készített el, ebből omlanak ki Picúr loknis tincsei. A fejtetőn is visszatérnek a hullámok, utóbbiak némiképp az 1920-1930-as éveket idézik.

A frizura után következett a smink. Lyn első lépésként tökéletes alapot biztosított Picúr bőrénél egy árnyalattal sötétebb alapozóval és púderrel, ezután következett a szemek hangsúlyozása leheletnyi füstös barnával a szemhéjon, majd Picúr mosolyát varázsolta még ragyogóbbá csillogó szájfénnyel, melyet láthatatlan keretbe foglalt halvány szájkontúrral, hogy tartósabbá tegye azt. Lyn a visszafogottság híve: mint mondja, a tökéletes smink titka a szépség kiemelése, ehhez pedig nincs szükség erős kontúrokra, erős színekre.

A MenyasszonyVarázsló csapata téged is elvarázsol! Jelentkezz minél előbb itt, és ha szerencsés vagy, te leszel a következő!


Testet ölt az álom



ÍGY VARÁZSOLTUNK!

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=6hjm06TyasTfeB17


- Tökéletes a hajam, a sminkem és a ruhám is nagyon tetszik - nyilatkozta Picúr, miután az utolsó kiegészítő is felkerült, és végre megnézhette magát a tükörben. Talán nincs is más hátra, mint mindezt élőben is kipróbálnia.

MENYASSZONY SZÜLETIK

/1104/Menya2011418970

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.