hajápolás haj szépségápolás hajfestés szépség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az élet túl rövid ahhoz, hogy mindent a saját hibáinkból tanuljunk meg. A szépítkezésre ez a közhely különösen igaz, hiszen már a nem megfelelő szemöldökszál eltávolítása is kész merénylet lehet a külsőd ellen. Most hat nő osztja meg egy-egy kellemetlen vagy kínos hajbakijának történetét.

Tipp! Félisten az olimpián! Kattints a szexi képekért!


A hosszú haj és apa fodrászollójának esete, avagy hogyan rontsd el a hajad házilag

Emma, 32

"Mindig is problémám volt, hogy túl magasnak találtam a homlokomat. Emellett az éppen aktuális hosszú, barna hajamat valahogy fel szerettem volna dobni. Gondoltam, egyenes frufrut vágni nem lehet olyan nagy kunszt. Fogtam apukám fodrászollóját és nyissz. Az eredmény felért a jó ízlés elleni merénylettel. A fodrászomnak azóta sem mertem bevallani, hogy én műveltem ezt a hajammal. Ő ugyanis órákig nem tért magához. Hogyan lehet valaki ilyen béna, ennél még te is jobban meg tudtad volna magadnak csinálni! - mondta nekem felháborodva, bár szerintem sejtette, mégis csak én voltam az elkövető."

Thinkstock
Thinkstock

Az olcsóbb néha drágább, avagy ne spórolj azon, ami már bevált

Niki, 21

"Magam festem a hajamat már egy ideje, ami nem okoz problémát, mióta megtaláltam a számomra tökéletes hajfestéket. A gond az, hogy egyre borsosabb az ára. A minap - sajnos nem először - elkövettem azt a hibát, hogy spórolni akartam, és vásároltam egy olcsóbb hajfestéket. Ennek köszönhetően szőke helyett barna lettem. Nem először fordult elő, hogy egy szőkeként forgalmazott festék tíz perc hatóidő után barna hajszínt eredményezett nálam. Amikor először esett ez meg velem, még azt gondoltam, hogy csúnyán átverik a vásárlókat. Most, hogy már több márka is csalódást okozott, félő, hogy rosszul döntök. Ha már megvan az igazi, azt meg kell tartani, kerül, amibe kerül. Az olcsóbb néha drágább, és ugyan érdemes kísérletezni, a hajam esetében ezt az elvet nem követem többé. Most, ha meglátok egy szőke nőt a tévében vagy az utcán, sírni támad kedvem. Vissza akarom kapni a szőke hajam!"

A hosszú haj és a fodrász esete, avagy miért ne bízd a hajad a ritkítás- és vágásmániás fodrászra

Enikő, 21

"A hosszú, kicsit hullámos hajamat az egyik szexepilemnek tartom, öltöztet és még önbizalmat is ad. Tavaly nyáron volt bennem egy olyan érzés, hogy valamit kezdeni kellene vele. Körülbelül 40 centi hosszú, fazon nélküli hajam volt. Elmentem a fodrászhoz, hogy vágjon a végéből egy kicsit és adjon valami formát neki. A fodrász mutatta még az elején, hogy mennyit vág, mondtam, jó lesz. Aztán csak vágta, vágta és vágta, igazgatta és vágta. Már teljesen kétségbe voltam esve. Végül a 40 centis hajamból megmaradt a fele hossza, és a tépés még csak ez után jött. A végén annyit tudtam csak mondani, hogy ez elég rövid lett. A fodrász erre annyit mondott, hogy ennyit muszáj volt. Egész nyáron felfogva hordtam a hajamat és különböző hajnövesztő szereket használtam, hogy megnőjön, mert nem állt jól. Azt éreztem, elvesztettem a szépségemet. Most ismét hosszú hajam van, azóta se voltam fodrásznál, és nem is tervezek elmenni."

Amikor túlzottan "ragaszkodik" a pakolás, avagy a házi kencéhez legyen pontos a recepted

Tamara, 27

"Egyszer kitaláltam, hogy a természetes pakolások biztosan nagyon jót tesznek majd a göndör, kicsit száraz hajamnak. A tojásról azt hallottam, csodákra képes, csak azt felejtették közölni, hogy kizárólag a sárgáját használjam. A meleg víz hatására a fejem úgy nézett ki, mint akinek a fejére borult egy tál reszelt sajt és rá is olvadt. A főtt tojás igazán ragaszkodónak bizonyult, kimosni nem lehetett, csak darabonként kiszedegetni. Ráadásul a felmentő hajmosás után a megkönnyebbülés helyett még sokáig éreztem egy enyhe halszagot, ami aztán emlékeztetett a rosszul sikerült próbálkozásomra."

Thinkstock
Thinkstock

A lustaság szépséggyilkos, avagy a legártalmatlanabb ötlet is szörnyű következményekkel jár

Melinda, 27

"Napok óta hajat kellett volna már mosnom, mert zsíros volt, sehogy sem állt. De a lustaság és a feltűzve még elmegy érv győzött. Aztán egyik este már kénytelen voltam megmosni, de olyan hullafáradt voltam, hogy nem volt erőm megszárítani, lefeküdtem vizes hajjal, mondván: nyár van, hamar megszárad. Az eredmény: másnap reggel szénakazal volt a frizurám helyén, ráadásul már estére bezsírosodott. Többet nem fekszem le vizes hajjal."

A szőkítés nem egy házi barkácsmunka, avagy a rutinnak ára van

Kitti, 25

"Úgy négy éve akartam először teljesen kiszőkülni, meg voltam őrülve a platinaszőke hajért. Csak hát csóró diákként úgy gondoltam, mit nekem fodrász meg szalon, majd én otthon, nyilván egy hasonlóan kompetens barátnő segítségével, megoldom. Valami szőkítőcuccot vettünk, egész felszerelést, csípett, és az egésznek fura, kékes színe volt. Tűrtem, vártam, de a végeredménnyel őrülten elégedett voltam: megvolt az áhított világosszőke - legalábbis akkor én úgy láttam. Hazafelé, este a villamos visszatükröződő ablakában azt csekkoltam, mennyire elmondhatatlanul szexi lettem - szerintem még csücsörítettem is hozzá. A meglepetés reggel ért, mert a nappali fényviszonyok között az egész fejem narancssárgának látszott. Nem sokkal később két doboz barna hajfestékkel sikeresen produkáltam magamnak egy szürkés hajszínt. A szőkítés nem egy házi barkácsmunka, hosszú évek után merem én is otthon festeni a hajamat."

Tipp! Az énekesnő mindent megmutatott! Kattints a képekért!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.