döntősök TV2 énekesek Liptai Claudia sírás Megasztár 6 Till Attila
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már pont elég unalmasak voltak a felvételről sugárzott adások ahhoz, hogy végre összeálljon a Megasztár 6 tizenkét döntőse, és elkezdődjenek az élő adások. A második felező párbajon ismét elvérzett Csonka Andreas, aki addig nem adja fel a próbálkozást, amíg nem ő lesz az év hangja valamelyik évben. A kiemelkedő produkciók ebből az adásból is kimaradtak.

Tipp! Rá se lehet ismerni, elképesztően szexi lett a vadóc énekesnő! Kattints a galériáért!



A második párbajadáson Burger Ágnes és Nagy Adrienn hangja feszült elsőként egymásnak. A zsűri némi ömlengés után két-két szavazatot adott a lányoknak, majd végül Adrinak szavazták meg a bizalmat a folytatáshoz. Ági szomorúan fogadta az eredményt, sírva árulta csak el, hogy a saját győzelmére számított.

Fotó: TV2
Fotó: TV2


A tizenöt éves Eőry Viktória Nagy Kristóf "Bozontot" kapta maga mellé párbaj ellenfélnek, hogy aztán egy szerelmes dallal álljanak ki Mester Tamásék elé. A megmondó emberek szerint a kamaszlány előadása pazar volt, de azért még van hova fejlődnie, így a rockerfiú került be a legjobb tizenkettő közé.

Cserpes Laura és Szakos Andrea produkciója profi volt, de így is megosztotta az ítészek véleményét. Andrea 3-1 arányban nyerte meg a párbajt, amire szinte az egész addigi életét feltette, állítólag még a mobiltelefonját és a laptopját is eladta, hogy fel tudjon utazni a nagy megmérettetésre. (Legendának mindenesetre nem rossz) Fekete Dávidné hüppögve vette tudomásul, hogy ezen az estén alul teljesített, bánatában férje karjaiba találta meg a vigaszt.

Forrás: TV2
Forrás: TV2

Radics Gigi és Csonka Andreas duettjének értékelése okozta talán eddig a legnagyobb fejtörést a zsűrinek, akik aztán úgy határoztak, hogy az aranytorkú Gigit hallgatnák szívesebben a következő hetekben. Andreasnak most sem sikerült bejutnia a legjobbak közé, de a fiú elszántságát ismerve biztos, hogy még hallunk róla valamilyen formában.

John Bon Jovi "Its my life" című dalával próbálkozott Klippel Dávid és Talán Attila, aminek az lett az eredménye, hogy az utóbbi jutott a döntőbe. Nagyjából egyformán teljesítettek, így nem kizárt, hogy a kabalacsizmája hozta meg számára a szerencsét.

Bakos Bettina mellé Bihal Rolandot sorsolták, hogy együtt nyomják le a Valami Amerika főcímdalát. A bugyuta szövegű dal nem sok teret adott a két pacsirtafiókának, hogy kibontakozhassanak. A zsűri végül nagy nehezen Rolandnak adta az utolsó kiadó helyet. Az orosházi Bettina összeomlott amiért nem csípte el a tizenkettedik üres helyet, de ez az édesanyján kívül már csak az operatőrt érdekelte.

Tipp! Exkluzív képek az Éden Hotel szereplőiről, nézd meg őket közelebbről! Kattints a galériáért!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.