Elmarad az év celeblagzija - Mi állhat a háttérben?

Brad Pitt esküvő Angelina Jolie halasztás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csalódniuk kell azoknak, akik hetek óta Brad Pitt és Angelina Jolie álomesküvőjére várnak.

Átalakítunk! Vörös démon lett a szőke lányból.Kattints a galériáért!


Mindenki felkapta a fejét, amikor kiderült, hogy többévnyi együttélés és hat gyermek után Brad Pitt megkérte Angelina Jolie kezét. Persze elindultak a találgatások, hol és mikor lesz a nagy nap. Erre azonban sajnos még várni kell: a színésznő ugyanis állítólag annyira elfoglalt, hogy most nyáron biztosan nem lesz esküvő.

Forrás: AFP
Forrás: AFP


Persze lehet, hogy csak ezekkel a pletykákkal akarják elterelni a média figyelmét, de tény, hogy Angie sokat dolgozik a következő hónapokban. A sztár három filmet is forgat, így pedig szinte végig távol lesz az otthonától az év hátralévő részében. Pedig Brad minden vágya az volt, hogy egy kis francia kápolnában keljenek egybe, de úgy tűnik, most neki is várnia kell. "Az esküvői terveik kudarcba fulladtak, mert Angelina három filmet is forgat" - vallotta nemrég egy bennfentes, aki szerint Brad cseppet sem boldog attól, ahogy a dolgok alakulnak. "Kevesebb munkát vállal, hogy a családdal lehessen, sőt, még Jon Voight, Angelina apja is segít a vejének, amíg a lánya dolgozik" - tette hozzá a jól értesült informátor.

Tipp! Ő lett az év előadója. Kattints a galériáért!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.