színész Pintér Tibor gyermek sztár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pintér Tibor már gyermekeit is bevette színházi társulatába, így napról napra látja, hogyan fejlődnek a lurkók. Kivételezés azonban nincs, rájuk is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a csapat többi tagjára - tudta meg a Life.hu.

Tibi félti a gyermekeit a színészi pályától, de mivel volt kitől örökölniük a tehetségüket támogatja őket azzal, hogy a darabjaiban rájuk osztja a kisebb gyermekszerepeket.

Forrás: Sziget Színház
Forrás: Sziget Színház

"Nagyon tehetségesnek látom mindkét gyermekemet, de azt még nem tudom, hogy az évek során hova fejlődnek. Máté már három darabban játszik kisebb szerepeket, ezek egyelőre arra megfelelőek, hogy szokja a színpadot és a csapatmunkát. Nagyon figyelek arra, hogy betartsa azokat a szabályokat, amit a többiek. Hiába a fiam, nincs kivételezés. Janka lányom a táncban tehetséges, de úgy látjuk, hogy a színészi vénát is örökölte tőlem és az édesanyjától, Janza Katától. Abban azonban biztos vagyok, ha nem látnám a gyermekeimben az átütő tehetséget, lebeszélném őket erről a pályáról" - mesélte Tibi.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.