„Gyenge volt, de jókedvű” – tavasz óta küzdött a rákkal Kálloy Molnár Péter

tragédia Kálloy Molnár Péter szabó győző
Az 55 éves színész halála mélyen megrendítette az országot. Kálloy Molnár Péter a végsőkig hitt gyógyulásában.

Ahogy arról mi is hírt adtunk, egy rövid lefolyású súlyos betegség következtében elhunyt Kálloy Molnár Péter. Az 55 éves színész halála kollégáját, Szabó Győzőt is mélyen megrendítette.

Kálloy Molnár Péter halála mélyen megrázta az országot.
Kálloy Molnár Péter halála mélyen megrázta az országot: a színész rákos volt
Fotó: Bors

Kálloy Molnár Péter április óta küzdött a halálos kórral

  • Kálloy Molnár Péter 55 évesen, rövid lefolyású betegség után hunyt el.
  • Halála mélyen megrendítette a közönséget és a szakmát.
  • Szabó Győző nemrég még együtt játszott vele, és úgy látta: gyenge, de bizakodó volt.
  • A színész áprilisban tudta meg, hogy rákos, a kezelések mellett is dolgozott.
  • Állapota romlása miatt több szerepét is le kellett mondania.
  • Színházak és kollegák sorra búcsúznak tőle a közösségi médiában.

 

Kálloy Molnár Péter nehéz harcot vívott betegségével

Szabó Győző az Indexnek nyilatkozva felidézte, hogy nemrég még együtt álltak színpadon a 6SZÍN-ben, és bár Kálloy Molnár Péter láthatóan lefogyott és gyenge volt, mindvégig derűlátón beszélt állapotáról. 

„Bizakodott, hogy rendbe jön. Jókedvű maradt, ahogy az ilyenkor lenni szokott: az ember szeretné elhinni, hogy elmúlik ez az egész, ez a rettenetes betegség” 

– fogalmazott. A színész szavai sokakat találgatásra késztettek, vajon milyen kórral küzdött kollégájuk. A bizonytalanságnak végül Kálloy Molnár Péter anyósa, Dallos Szilvia vetett véget.

Elmondta, hogy Kálloy Molnár Péter rákos volt, idén áprilisban kapta meg a diagnózist. Kezelésekre járt, közben pedig igyekezett helytállni a munkában és folytatni a megszokott életét.

„ Azt hittük, van visszaút. Áprilisban derült ki, hogy rákos beteg. Fellépett az elmúlt hónapokban is, de volt nagyobb kihagyása. Az elmúlt időszakban több szerepét le kellett mondania“

– nyilatkozta a színésznő.

Kollégái megrendülten búcsúznak tőle a közösségi oldalon

Kálloy Molnár Péter halálhíre az egész magyar művészvilágot megrendítette, a közösségi oldalak pedig megteltek azoknak az üzeneteivel, akik ismerték, szerették, vagy egyszerűen csak rajongtak érte.Számos pályatárs és intézmény búcsúzott tőle: a Vígszínház, a József Attila Színház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem is megható sorokkal emlékezett meg róla. Pályatársai közül többek között Pokorny Lia és Liptai Claudia is búcsúztak a színésztől.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.