Idén már harmincegy éve annak, hogy Mariah Carey örökzöld slágere, az All I Want for Christmas Is You megjelent. Most kiderült, mit jelent ez számokban.

Forrás: Profimedia
Mariah Carey-nek brutális összeget hoz karácsonyi slágere
A klasszikussá vált dal évente 2,5–3 millió dollár körüli összeget hoz Carey-nek, ami mai árfolyamon közel egymilliárd forintnak felel meg. A jogdíjakból természetesen a dal másik szerzője, Walter Afanasieff is jelentős részesedést kap – írja az Independent.
A The Economist becslése szerint 2017-ig a dal megjelenése óta több mint 60 millió dollár jogdíjbevételt generált: ez minden idők legtöbbet streamelt ünnepi száma.
Nincs karácsony Mariah Carey nélkül
Az énekesnő minden év novemberében megoszt egy videót a közösségi médiában, amelyben tájékoztatja követőit, hogy elkezdődhet az ünnepi szezon.
Mariah Carey idén november 28. és december 13. között a Las Vegas-i Dolby Live színpadán lép fel, ahol a rajongók nemcsak a karácsonyi klasszikusokat hallhatják, hanem a sztár legnagyobb slágereit is. A koncertek hangulatát az ünnepi díszletek, a fények és Carey jellegzetes előadásmódja teszik felejthetetlenné, így a show minden alkalommal különleges élményt nyújt a közönségnek.
Az All I Want for Christmas Is You mindent vitt
A karácsonyi sláger a Billboard U.S. Hot 100-as listáján minden idők legmagasabban jegyzett ünnepi kislemezének számít egy szólóelőadótól, és évről évre biztos helye van a slágerlistákon.
2021-ben történelmet írt, amikor a dal az első és egyetlen karácsonyi számként elnyerte az RIAA Gyémántdíját, amely tízmillió eladást és streaming egységet ismer el az Egyesült Államokban.
A díj átvételekor Carey elmondta, hogy a dal iránti töretlen szeretet mindig lenyűgözi. „Elképesztő látni, hogy az All I Want for Christmas Is You a zeneipar különböző korszakain keresztül is képes volt hatni a közönségre”
2023-ban Carey a Billboard Music Awards-on is előadta a dalt, ami egyben az első díjátadó fellépése volt ezzel a számával.


