Arnold Schwarzenegger távozás Kalifornia színész kormányzó akcióhős
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A csőd szélén álló kaliforniai állam éléről hét év után távozott Arnold Schwarzenegger.

Schwarzenegger kormányzóként nem volt olyan sikeres, mint testépítőként vagy filmsztárként: a nem is olyan régen még leggazdagabb amerikai államnak számító Kalifornia (amely önállóként a világ nyolcadik legnagyobb gazdasága lenne) a csőd szélén táncol, és az egykor oly népszerű Schwarzenegger az egyik legjobban utált politikus lett az Egyesült Államokban.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A pénzügyi bajok mellett a drasztikus vízhiány, az elektromos hálózat összeomlása miatti áramszünetek, valamint korrupciós ügyek és börtönlázadások is megkeserítették a kaliforniaiak életét az osztrák származású testépítő kormányzása alatt. "Hibáztam, hogy be akartam tartani a választási ígéreteimet, ahelyett, hogy szembeszálltam volna a választóimmal, és megszorításokat vezettem volna be" - fogalmazott a politikus, aki ma már sajnálja, hogy az első hónapokban 15 milliárd dolláros hitelt szavaztatott meg, hogy az akkori költségvetési lyukakat betömködhesse. Schwarzenegger hét év alatt megtriplázta Kalifornia adósságállományát, amely most 28 milliárd dollárra tehető. Decemberben pénzügyi szükséghelyzetet hirdetett, és azt javasolta, hogy fogadjanak el egy 9,9 milliárd dolláros megszorító csomagot az elkövetkező két évre. De ennek megvalósítása már Schwarzenegger utódjára hárul - értesült a Blikk.hu.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.