Csillag Születik: Távozott a népszerű táncos produkció

zene tévéműsor kultúra ének szórakozás tehetségkutató tánc Csillag születik
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Csillag Születik szerkesztői csavartak egyet a koncepción: mivel fogynak a versenyzők, megduplázták a produkciókat: minden kiscsillag egy önálló illetve egy versenytársával közös számmal készül. A zsűri csak az egyéni produkciókat pontozza, a közös extrákat csak szóban értékeli ki.

Vidám kezdés: a közös produkciók

László Attila és az Everdance

A kézdivásárhelyi kissrác az Everdance közreműködésével lépett színpadra: egy Crystal számot énekelt, míg a formáció látványos koreográfiával emelte a produkció színvonalát. Egyébként sosem értettük ennek a számnak a hadarós szövegét, most minden szót, szépen, artikulálva hallhattunk Attilától.



Hernádinak nagyon tetszett, Szirtes nagyon drukkolt a kissrácnak, és örült, hogy az Everdance visszatért eredeti stílusához. Nagy Sándor viccesen megjegyezte a lihegőben, hogy Kasza Tibi biztos megirigyelte László Attila hangját. - tegnap Árpa testéért ácsingózott, ma új hangért.

Krizbai Teca és Gomes

A műsor elejétől észrevehető volt, hogy Gomes és Teca nagyon jóban vannak. Gomes minden eredményhirdetés után odafutott a lányhoz és közösen ünnepelték továbbjutásukat. Most együtt készültek, ez sokat ígért. Teca elmondta, hogy bár nem látja a táncoslányt, érzi pozitív energiáit. Egy Hooligans számot jelenítettek meg: Teca énekelt, s zongorával kísérte, Gomes pedig előadta a számot. A szám vége felé Gomes felkötött egy kendőt a szeme elé, s úgy táncolt. Különleges előadás volt, édesek voltak! Fáy várta, hogy Teca ismét olyan jó legyen, mint az első fellépésekor, és, hogy Gomes végre mutassa meg vidám arcát is. Az összes kívánsága teljesült.



Appril Project és Szabó Ádám

A Lambada újragondolt verzióját játszotta Ádám, a srácok pedig annak rendje és módja szerint körbetáncolták a harmonikás tehetséget. A végén Ádám is táncra perdült az egyik lánnyal, egy nagyon korrekt produkciót láthattunk. A zsűritagoknak is nagyon tetszett, mosolyogva tapsolták végig az egészet.



Önálló produkciók

Az Everdance ismét bajban van

Néptánc és Michael Jackson? Hogy jön ez össze? Remekül! Új oldaláról mutatkozott be az Everdance, időnként még hiphop-os elemeket is beleszőttek a koreográfiába, érdekes fúzió volt ez. Néha kicsit belekavarodtak és lemaradtak egymástól a táncosok, de ettől függetlenül jó volt. Szirtes remekül fogalmazott, a They don't care about us egy lázadás, ahol meg kell őrülni. Az őrület elmaradt, Szonja szerint lagymatag volt. Igen, nekünk is a lázadás hiányzott. 29 pont.



Akiknek nagyon kellett bizonyítani: Krizbai Teca, Gomes és László Attila

Teca múlt heti gyengébb teljesítménye után úgy gondolta, tripla energiákkal felvértezve készül következő előadására, ami rendhagyóra sikeredett. Vissza a biztonságot adó zongora mögé, egy ABBA klasszikussal készült. A zongorajáték és az ének mellett egy DJ-t is kaptunk a színpadra, így nagyon modernre sikerült a produkció. Fáy jobban szerette a Gomessel való közös előadást, Szirtesnél viszont nyert Teca. The winner takes it all, elvégre ez volt a szám címe. Fáy mókás volt, a végén megkérdezte a lányt, nem zavarta-e "ez a vacak"? A tuc-tuc zenére gondolt? Mindenesetre 35 pontot kapott az újhullámos előadás.



Tabáni István: Gyönyörű szép című számával készült szombatra László Attila. Bártan állíthatjuk, hogy jobb volt Tőle hallani ezt a számot, mint eredeti előadójától. Őszinte volt, lazán és tisztán énekelt Attila, magasan a legjobb teljesítménye volt eddig. Szirtes Tamás is úgy látta, hogy elszállt a múlt heti lámpaláz és szorongás. Jucika jól mondta: Tabánitól kicsit depresszívnek tűnik ez a szöveg, de Attilának teljesen testhezálló. 35 pontot kapott, Hernádi, mikor meglátta Fáy Miklós 7 pontját, tekert egyet a tervezett 9 pontján és végül 10-et adott Attilának.



Gomes barátnőjéhez hasonlóan, bele akart adni apait-anyait, hogy lenyűgözze a zsűrit és a nézőket, mivel múlt héten annyira nem sikerült neki. Az előadás első felében szexisen, kígyómozgással próbálta elcsábítani a színpadon kószáló táncosokat, a második etapban pedig Caramel: Lélekdonor című csodálatos számára mozgott, tudatosabban, mint valaha. Jucika azt mondta: Neki ez bejön! Fáy pedig megfejtette Gomest: nagy a kontraszt közte és az Everdance között, mert tőlük a szív és a szellemiség hiányzik, ez pedig Gomesben szinte túlcsordul. Nekünk nagyon tetszett, s bár ezeket a kis összefoglalókat az adással szinkronban írjuk, Gomesről sosem tudjuk levenni a szemünket, olyankor nincs klaviatúra és megszűnik mindent. 36 pontot kapott a táncoslány, még Fáyt is kenyérre kente.

Az est császárai: Szabó Ádám és az Appril Project

A mezőny legmosolygósabb tagja, Szabó Ádám most vonósokkal lépett színpadra, hogy valami teljesen újat mutasson. Elképesztő volt, ugyan olyan feszes és precíz, mint amikor legelőször láttuk. Ez a fiú maga a muzsika, flörtöl a hangszerével, miközben véresen komolyan veszi az egészet. Az arcjátéka pedig a legfinomabb cukrászdában késült tejszínhab egy pompás torta tetején. Vastaps, megérdemelten. Ádám mindenkit meggyőzött, szerintünk ő ennek a műsornak az igazi, a legragyogóbb csillaga. Jucika szerint elbűvölő, Szonja pedig libabőrös lett. Mi is! Bízunk benne, hogy minél tovább bent marad Ádám, mert szupertehetséges! 39 pont, egy híján maximális pontszám.



Az Appril Projectes srácok megint bebizonyították, hogy ők a legjobbak, ami a tánccsoportokat illeti. Kicsi őrült, kicsi Fekete hattyús, óriási volt! Szirtes azt mondta: A Macskák rendezése után elgondolkozik a Holló színpadi megjelenítésén is. Isteni volt, imádtuk, nem tudjuk szavakba önteni. A produkció végeztével egy önjelölt Jimmy Jump futott fel a srácokhoz és a zsűritagokhoz: "Tiiiizzett adjatokkk nekiiiik!" felkiártással. Úgy látszik ez egy új műfaj, múlt héten SP-hez futott be egy félmeztelen lányka a konkurens csatorna celebshowjában. Hernádi erre utalva megjegyezte: legalább ezen a srácon volt ruha! A féktelen rajongó nagyon ráijeszthetett a zsűrire, ugyanis mindannyian 10 pontot adtak a táncosoknak. Igen, még Fáy is. 40 pont, felülmúlták Ádámot is, őrület!



Már csak öt kiscsillag verseng a Csillag Születik első helyéért

Volt még egy kis Vásáry André, egy kis Ádok Zoli, csak ahogy megszokhattuk, ex-Csillagok. A legizgalmasabb percek csak eztán következtek, lejárt az idő, de valakitől/valakiktől sajnos búcsút kell vennünk. A nézők megerősítették a zsűri véleményét: az Everdance formáció kapta a legkevesebb szavazatot, így jövő héten már csak öt produkcióval találkozunk majd szombat este. Gratulálunk a továbbjutóknak és az Everdance-nek is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.