Batánovics Lili X-Faktor mentorok Alföldi Róbert Eckert Anikó párbaj RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár a mentorok szerint szombaton nyújtotta a legjobb produkcióját az X-Faktorban Eckert Anikó, mégis neki kellett távoznia a versenyből. A lány a Life.hu-nak elmondta, a végkimeneteltől függetlenül örül annak, hogy új arcát is megmutathatta a közönségnek. Alföldi Róbert arról beszélt, totálisan értelmezhetetlen számára, hogy Anikónak párbajoznia kellett.

Alföldi Róbert: "Nem titkolom a fájdalmat" - Szily Nóra interjúja


- mint ahogyan megírtuk -két héttel ezelőtt párbajgyőztesként

Forrás: RTLKlub
Forrás: RTLKlub

Kattints a képre, és nézd meg a drámai pillanatokat galériánkban is!

A fiatal lány nem tagadta, nincs jól, de maximálisan megérti Alföldi Róbert döntését. "Persze, hogy fáj, de tudom, hogy nagyon nehéz helyzetben volt. Szerintem jól választott, Lilinek itt van még a helye a versenyben. Amikor a párbaj után ott álltunk a mentorok előtt, fogalmam sem volt, hogy kit fognak választani. Annyit tudtam, hogy délután Alföldi Róbert beszélt velünk, és már akkor elmondta, ha az ő csapatából kerülnek ki a párbajozók, akkor csakis a párbajdal alapján dönti el, ki menjen tovább" - mesélte Anikó.

Ki volt a legszexisebb az X-Faktor színpadán?



"Az persze nagyon rossz, hogy azután a produkció után estem ki, amelyben a legjobban éreztem magam. Sajnos az emberek nem szerettek meg annyira, mint amennyire reméltem" - tette hozzá szomorúan. Az énekes lány arról is beszélt, hogy az MDC-s fiúkkal és Tóth Marcival ellentétben nem marad bent az X-Faktor házban, inkább hazamegy a vőlegényéhez és a családjához. "Először végre kialszom magam, aztán ráérek elgondolkodni, hogyan tovább. A jogi egyetemre változatlanul nem szeretnék visszamenni. Az azonban teljesen biztos, hogy az éneklés, a zene továbbra is az életem része marad" - szögezte le.

Forrás: RTLKlub
Forrás: RTLKlub

Kattinst a képre a galériáért!

Csobot Adél mellei megzavarták Istenes Bencét


"Anikó szabad, szenvedélyes személyiség. Épp annyira, hogy amikor úgy érzi, nincs ereje küzdeni, akkor nem küzd. Biztos vagyok abban, hogy ki fogja járni magának az utat. Ha nem így lesz, akkor nagyon rossz emberismerő vagyok, pedig ez nem jellemző rám. Gyáva vagyok, hogy így döntöttem, hiszen én is beálltam a sorba, hogy a szokásostól elérő, különleges személyiségre nemet mondok.. Ez volt az a helyzet, hogy az ember szembeköpné magát, de ha másképp dönt, akkor is"


.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.