"Mindenki azt mondja, nagyon erős a dalunk" - Freddie Stockholmból üzent

Forrás: GOOD PR SOLUTION -
Freddie Eurovíziós Dalfesztivál Stockholm
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar indulója egyelőre jól érzi magát a svéd fővárosban, és remélhetőleg a versenyen is sikeres lesz. Freddie kedden este lép színpadra.

Kedd este, május 10-én lép először színpadra az Eurovíziós Dalfesztiválon Freddie, a verseny magyar indulója. Már elseje óta a svéd fővárosban készül az elődöntőre, és még arra is volt ideje, hogy egy kicsit körbenézzen.

Forrás: GOOD PR SOLUTION

"Tetszik a város, és szerencsére jó az időjárás is eddig, 18 Celsius-fok van, és napsütés. Voltunk buszos túrán, a város körül fekvő rengeteg apró szigetet pedig hajóról néztük meg. Különlegesen tiszta a levegő, Stockholm kompakt, otthonos hely" - árulta el Freddie.

A viadal magyar résztvevője a próbák és az interjúk között versenytársaival is tud néha néhány szót váltani.

"Tel-Avivban, az euro­víziós rendezvényen találkoztam először a többi előadóval, ott tizennyolcan voltunk. Itt tudtunk beszélgetni is, megismerkedtem például a finn versenyzővel, Sandhjával. Szerdán Ira Losco, a máltai énekesnő meghívott engem és Zoët, az osztrák indulót egy máltai ételkóstolásra, tipikus helyi csemegékkel kínált. Nem találtam új kedvencet, de érdekes élmény volt belekóstolni a különleges ízvilágba."

Freddie-t ugyan mi kedden láthatjuk először, de már a hétfő esti főpróba is fontos, hiszen azt pontozza az országok szakmai zsűrije.

"Szeretném, ha Magyarország bejutna a döntőbe. Mindenki azt mondja, hogy nagyon erős a dalunk, ami jólesik, és bízunk benne, hogy ez majd a pontokban is megmutatkozik. De első körben az a feladatunk, hogy a lehető legmagabiztosabb produkcióval jussunk be a döntőbe - nyilatkozta az énekes a Blikknek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.