Felháborító! Fenyvesi Zoltán a kerekesszéke miatt került kínos helyzetbe

2016.07.01. 15:16
Till Attila Tiszta szívvel című filmjének főszereplője a minap rettentő kínos helyzetbe került Budapesten. A fiú Facebookon osztotta meg felháborodását. 

A kerekesszékes srác arról számolt be, hogy hátrányos helyzete miatt egy budapesti sofőr nem engedte felszállni a buszra. "Évek óta utazom a BKK - Budapesti Közlekedési Központ járataival és míg a járműpark fejlődött az utóbbi években a sofőrök hozzáállása és viselkedése csöppet sem, SŐT egyenesen romlott. A Hengermalom úti megállóban a sofőr kiszállt, majd rám nézve azt kérdezte hol a kísérőm én pedig értetlenül néztem rá." Közölte, hogy kísérő nélkül nem utazhatok a járművön és így nem szállhatok fel" - olvasható a fiú közösségi oldalán. 

Forrás: A Company Hungary

Miután Fenyvesi mondta neki, hogy ilyen szabály pedig nincs is, a sofőr azt válaszolta, hogy rosszul tudja. Ezután legalább 10 percig álltunk a megállóban. Addig mindenki síri csöndben várt, majd a sofőr közölte, hogy ez az utolsó alkalom, hogy elvisz."

A fiú a BKK ügyfélszolgálatán jelentette a felháborító esetet. Elkeserítőnek tartja, hogy az utasok közül senki nem segített neki addig, amíg ő nem kérte.

Fenyvesi ZoltánutazásbotrányfelháborodásBKK