Vitányi Judit szingli, de cseppet sem magányos

Forrás: TV2 Sajtószoba -
magány híradós Vitányi Judit
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szépséges híradóstól gyakran megkérdezik, hogy miért nincs párja, ő viszont hangoztatja: aggodalomra semmi ok, életét teljes egészében kitölti imádott munkája, családja és a rengeteg barátja. Szabadidejében pedig egy terápiás kutyákkal foglalkozó alapítvánnyal foglalkozik.

"Az elmúlt időpszakban nem igazán koncentráltam a párkeresésre. Persze nyitott voltam, nem mondtam volna nemet, ha a nagy ő elém toppan, de nem így történt, én pedig semmit sem erőltettem "- mesélte a mosolygós műsorvezető, akinek az utóbbi hónapok nagy változást hoztak az életébe:

új városba költözött, új munkahelye lett, és új emberek veszik körül.

Vitányi Judit Forrás: TV2 Sajtószoba

"A régi barátaim Debrecenben és Hajdúnánáson vannak, természetesen nagyon fontosak nekem. Szerencsére mióta a Tények Reggelt vezetem, szabadok a hétvégéim, többször hazajárhatok, többet tudok a szerelmemmel lenni. Unokaöcsémmel, Kendével is sok időt töltök" - de nem csak a családja, a barátai és a munkája foglalja le a szépséges híradóst, mivel egyre szorosabb kapcsolat fűzi egy terépiás, személyi segítő - és rohamjelző kutyákat nevelő alapítványhoz, és Judit most azon van, hogy minél több ember megismerje a terápiás kutyák csodáját - írja a Best Magazin.

Csobot Adélnak nagyon jól áll az anyasághttp://www.life.hu/sztarok/20160804-huha-csobot-adel-ragyog-az-anyagasgtol-es-a-boldogsagtol.htmlCsobot Adél előrukkolt egy újabb szelfivel, ez a kép pedig tényleg remek lett, hiszen látszik, hogy az énekesnő egészen kivirult az anyaságtól. Ezzel pedig a rajongói is egyetértenek!TV + SztárokOrigoKiderült, hogy kik kaptak helyet a TV2 új tehetségkutatójának zsűrijébenhttp://www.life.hu/sztarok/20160804-kiderult-hogy-kik-kaptak-helyet-a-tv2-uj-tehetsegkutatojanak-zsurijeben.htmlŐsszel, augusztus 27-én indul a TV2 új, realityelemekkel tarkított tehetségkutató műsora, a Star Academy, amely attól lesz különleges, hogy naponta jelentkezik. Most pedig végre kiderült, hogy kik döntenek a jelentkezők sorsáról. TV + SztárokOrigoNem várt fordulat! A TV2 Till Attilára cserélte Majkát http://www.life.hu/sztarok/20160804-a-tv2-till-attilara-cserelte-majkat.htmlFolytatódik a TV2 nagysikerű vetélkedője, a Drágám, add az életed! A második évadban továbbra is a párok hölgytagjai licitálnak, míg a pasik végrehajtják a már-már teljesíthetetlen feladatokat. Ebben a szezonban Ábel Anita műsorvezetőtársa Majka helyett Till Attila lesz. TV + Sztárok--Bíró Ica: "Nem pazarlok időt az egyéjszakás kalandokra!"http://www.life.hu/sztarok/20160804-biro-ica-nem-pazarol-idot-az-egyejszakas-kalandokra.htmlA Metal Lady már évek óta küzd a devizahitelével, és úgy érzi, addig nem is tud beengedni egy férfit az életébe, amíg anyagi helyzete nem rendeződik. TV + Sztárok--Leonardo DiCaprio édesanyja most tényleg felkötheti a gatyájáthttp://www.life.hu/sztarok/20160804-a-vilagsztar-leonardo-dicaprio-edesanyja-felkotheti-a-gatyajat.htmlKöztudott, hogy Leonardo DiCaprio szereti a változatosságot, már ami a magánéletét illeti, ám kapcsolatai legtöbbször csupán tiszavirág életűek. Leo saját elmondása szerint is édesanyját keresi a nőkben. Ezt és a színész párkapcsolatait is górcső alá vettük. TV + SztárokAFPÍgy lubickolt a habokban Beyoncé családjahttp://www.life.hu/sztarok/20160802-beyonce-anyukaja-tina-knowles-leugrott-egy-luxusjachtrol.htmlBeyoncé a napokban a családjával vakációzott, ráadásul nem máshol kapcsolódtak ki, mint egy luxusjachton. A csodás hétvégén az énekesnő édesanyját és kislányát is lencsevégre kapták. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.