úszószövetség Hosszú Katinka Shane Tusup
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hosszú Katinka és Shane Tusup az elmúlt évek sikereivel a hátuk mögött úgy döntöttek, felkarolják a magyar tehetségeket és úszóiskolát indítanak, ahol zavartalanul és megfelelő környezetben tudnak tehetségükre koncentrálni. Ám ez a kezdeményezés sokaknak szemet szúrt a szakmában és igyekeznek bojkottálni a páros tevékenységét.

Hosszú Katinka és férje, Shane Tusup néhány nappal ezelőtt indították el Iron Aquatics nevű úszóklubjukat. Ahogy arra számítani lehetett

özönlöttek a a jelentkezők a közösségi oldalon történt felhívásra, a létszám hamar betelt.

A boldog kezdés után viszont azonnal szembesülnie kelett a párosnak az első nehézségekkel, amikről Shane közösségi oldalán be is számolt:

"Csalódottsággal tölt el, amikor olyan klubokról hallok, amelyek zsarolással vagy lelki terrorral akarják megtartani a tagjaikat, ahelyett, hogy inkább azok támogatásával törődnének. Mi vagyunk a gyerekekért és a szülőkért, és nem fordítva!" - kesergett Sahe Instagram posztjában.

Úgy tűnik,

az úszóklubok nem engedik a gyerekenek, hogy csak úgy átigazoljanak,

ami egyébként nem lenne tilos, viszont ha ezt meglépik, a klubok megkeseríthetik az úszók életét. Ezt pedig Shane most közvetlen közelről is érzékelhette.

Követői viszont bíztatásra buzdítják:

"Kérlek, folytassátok ezt a lenyűgöző munkát! Miattad és Katinka miatt akarunk hazaköltözni, hogy a kislányunknak már te lehess az edzője." -írta az egyik kommentelő.

Drasztikusan lefogyott Hollywood legducibb színésznője- fotókon a változáshttp://www.life.hu/sztarok/20160914-hollywood-leducibb-szinesznoje-sokat-fogyott-fotokon-a-valtozas.htmlRebel Wilson Hollywood legducibb és egyben legviccesebb karaktere is. Sokáig nem volt hajlandó fogyókúrázni, mert szerinte őt a testalkata teszi szó szerint naggyá. Most mágis beállt a sorba és rengeteget fogyott... TV + Sztárok--Törőcsik Mari: "Ennyi szenvedést szó nélkül elviselek cserébe"http://www.life.hu/sztarok/20160914-szenes-ivan-eletmudijat-kapott-torocsik-mari.htmlTörőcsik Mari az ország egyik legelismertebb művésze. 60 éves pályafutással és megannyi díjjal a háta mögött most mégis sikerült meglepni őt. TV + Sztárok--Puzsér Róbert véget akart vetni életének- őszinte vallomáshttp://www.life.hu/sztarok/20160914-puzser-robert-nehany-eve-veget-akart-vetni-eletenek-egy-interjuban-meselt-neutorikus-betegsegerol.htmlKi gondolta volna, hogy a mindig szókimondó és bárminek nekimenő kritikus néhány évvel ezelőtt önkezűleg akart véget vetni életének? TV + SztárokOrigoÚjabb balhé a Nyerő Párosban- Király Peti kiakadt szerelmérehttp://www.life.hu/sztarok/20160913-kiraly-peti-kiakadt-parjara-a-nyero-paros-kovetkezo-reszeben.htmlA Nyerő Páros című celebvetélkedőben ismét elszabadultak az indulatok. Ezúttal Király Peti osztotta ki kedvesét, amiért rossz feladatot választott neki. TV + SztárokOrigo12 év után váltott Tóth Verahttp://www.life.hu/sztarok/20160913-toth-vera-12-ev-utan-az-rtl-klub-kepernyojen-bukkan-fel-a-kicsi-oriasok-mentorakent.htmlTóth Verát az egész ország a TV2 Megasztár első szériájának győzteseként ismerte meg. Azóta folyamatosan a a köztudatban van, számos zenei sikert tudhat a háta mögött. Most viszont szakmai élete is fordulóponthoz ért, ugyanis 12 év után először az RTL Klub képernyőjén láthatjuk. TV + Sztárok--Eljött a nagy nap Ördög Nóráéknálhttp://www.life.hu/sztarok/20160913-eljott-a-nagy-nap-ordog-noraeknal-nanasi-mici-ovodaba-ment.htmlÖrdög Nóra kislánya már nem is olyan kicsi. Óvodába ment a fürtös hajú kislány. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.