Madár Veronika ismét örök hűséget fogadott férjének

esküvő Madár Veronika házassági szerződés fogadalom
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Intim szertartás volt Madár Veronika és párja első esküvője, a színésznő pedig úgy érezte, 7 év után itt az ideje, hogy megújítsák egymásnak tett fogadalmukat. A Life.hu riporterének elárulta, szerinte miért volt erre szükség, és egyéb titkokat is megosztott kapcsolatukról.

Az első esküvőjük nagyon családias hangulatban zajlott, de Madár Veronika úgy érzi, annak úgyis kellett lennie. Intim körülmények között mondták ki annak idején a boldogító igent, de most 7 év után úgy döntöttek, újra örök hűséget fogadnak egymásnak. A színésznő a Life.hu riporterének, Domszky Lászlónak beszélt a ceremóniáról, és kapcsolatukról is.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

Kiderült például, hogy a színésznővel nagyon könnyű összezördülni, hiszen ő egy lobbanékony természet, de komolyabb viták nem zajlanak köztük. Annak ellenére, hogy egy nagyon határozott embernek tűnik, azt is elárulta, hogy nem ő hordja a nadrágot, valamint az is kiderül, hogy áll ő a házassági szerződéshez.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.