Kapócs Zsóka állatvédő per
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy Rudolf nevű, megkötözött lábú lovat akart mindenki megmenteni, de az ügyből hatalmas félreértés és botrány kerekedett. Zsókát a Facebook-oldalán ócsárolják félrevezetés miatt, míg az egyik alapítvány jogi útra terelné a dolgot.

A jó hír az, hogy a Rudolf nevű, megkötözött lábú lovat tényleg kimentették, és megkezdték a kezelését. Erről adott hírt Kapócs Zsóka egy posztban. Az egykori modell a Csillagszem Alapítvány önkénteseként kért pénzt a menhelynek, hogy fedezni tudják a költségeket. A baj csak az, hogy a ló nem annál az alapítványnál van, nem ők mentették ki, de erről egy szó sem áll a bejegyzésben.

Rudolfot a Gyömrői Kutyamentsvár Alapítvány vette gondozásába, ők mentették ki. Ebből indult a vita, természetesen Zsóka posztja alatt kezdődött. "Vegyed le a posztodat, hazug nőszemély!!!!" ;

"Ön egy hazug nő. Szánalmas"

– ilyen és ezekhez hasonló kommenteket kapott Zsóka, a Kutyamentsvár pedig kilátásba helyezte, hogy jogi útra terelik a dolgot, ugyanis szerintük bűncselekmény egy másik menhelynél elhelyezett állattal pénzt gyűjteni a Csillagszem Alapítványnak.

A Kutyamenstvár tehát Zsókát, a Csillagszem pedig a vádaskodó kommentelőket jelentené fel.

"Zsóka a mi szóvivőnk, és mindenkit beperelek, aki megsértette a becsületét"

mondta a Borsnak a Csillagszem Állatvédelmi Alapítvány igazgatója, Soós Attila. "Mi tudunk menteni nagy testű állatokat, megvannak hozzá az eszközeink, ezért is ajánlottuk fel a gyömrőieknek, akik megmentették a lovat, a segítségünket: támogatást pénzben vagy eszközben. Ezt ők nem kérték. A számlaszámunkon összegyűlt 31 ezer forintot átadjuk a ló műtétjét végző intézetnek. Zsóka jó szándékához kétség nem fér. Éppen ő ösztönzött, hogy mindent tegyünk meg érte, ajánljuk fel, amit csak tudunk.

Nálunk 14 hektáron rohangálhatna, több lovas istállónk van. De semmilyen segítséget nem fogadtak el tőlünk.

Zsóka tiszta érzelmű, hogy lehet így megbántani? Csak a mi alapítványunk számlaszámát tudja, nyilván akkor, december közepén azt rakta ki. Rendkívüli személyiség, ezt a jó értelemben vett egyszerű emberek nem látják át. A kommentelőknek általában nincs is rálátásuk a tényekre, mégis szörnyű dolgokat írnak. Össze kellene fognunk, de nehéz az állatvédő szervezeteknek egyeztetni. A megoldás az összefogás lenne, nem a támadás" – tette hozzá az igazgató.

Kapócs Zsóka botrányba keveredett Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

A Gyömrői Kutyamentsvár Alapítvány igazgatója, Herczig József pedig azt mondta el a lapnak, hogy azért nem kértek segítséget, mert az állatszerető barátok sok támogatást kaptak. "Szerdán valóban itt járt Zsóka, és mondta, hogy örökbe fogadja a lovat, ő fizette az orvosi költségeit" – mondta az alapítvány igazgatója. Azt azonban nem beszélték meg, hogy Zsóka a Csillagszem bankszámlájára gyűjt majd a lónak pénzt.

"Láttuk, hogy december 14-e óta gyűjtenek egy lónak, ami nálunk van. Nem értettük ezt a dolgot, szerintünk ez bűncselekmény.

Azt szeretnénk, ha levennék a Csillagszem számlaszámát, hiszen

nem ők mentették meg, és nem náluk van.

Ezt a helyzetet úgy lehet tisztázni, ha leülünk, és megbeszéljük. Erre bárhol, bármikor hajlandó vagyok. Legyen jelen Zsóka, aki a rossz kommunikáció miatt kínos helyzetbe került, és a hölgy, akivel a kapcsolatot tartjuk. Ha nem ülünk le megbeszélni, akkor jogi útra tereljük a dolgot" – mondta Herczig.

Puzsér Róbert nekiment Vágó Istvánnak: médiahazugságnak tartja a kvízmesterthttp://www.life.hu/sztarok/20161230-puzser-robert-mediahazugsagnak-tartja-vago-istvant.htmlAz éles nyelvéről és kemény kritikáiról ismert Puzsér Róbert karácsonyi műsorában Vágó Istvánról mondta el a véleményét. Szerinte a műsorvezető kvízműsorokban folytatott munkája egyszerűen egy médiahazugság, pontosabban Vágó István maga a médiahazugság. Természetesen a válasz sem maradt el, Puzsért médiabohócnak titulálta a kvízmester. TV + SztárokOrigoLiz Taylor lenyúlta Debbie Reynolds férjéthttp://www.life.hu/sztarok/20161229-liz-taylor-lenyulta-debbie-reynolds-ferjet-eddie-fishert.htmlNem csak a földi halandóknál, de bizony a sztároknál is előfordul, hogy két barátnő egy pasi miatt ugrik egymásnak: így volt ezzel anno Liz Taylor és Debbie Reynolds is. TV + Sztárok--Kembe Sorel elköltözött Kondákor Zsófitólhttp://www.life.hu/sztarok/20161230-kembe-sorel-es-kondakor-zsofi-szakitottak.htmlNagy szerelemnek indult az övék, nemrég azonban kiderült, már jó ideje nincs együtt Kondákor Zsófi és Kember Sorel. TV + Sztárok--Mata Ricsi pontosan tudta, hogy nem fog nyerni, mégis küzdötthttp://www.life.hu/sztarok/20161229-mata-ricsi-tudta-hogy-nem-o-nyer.htmlKalandos úton jutott végül az X-Faktor élő műsorába Mata Ricsi, aki egészen a fináléig menetelt. Elmondása szerint végig tudta, hogy nem ő lesz a befutó, de ettől még nem adta fel. Meg akarta mutatni ugyanis, hogy mire képes. TV + SztárokOrigoSílécekkel várják az új évet Berkiékhttp://www.life.hu/sztarok/20161229-berki-krisztian-es-csaladja-a-matraba-utazott.htmlA többi sztárral ellentétben, Berkiék nem menekülnek a hó és a hideg elől, hanem oda utaztak, ahol valódi havazást is lehet látni. TV + SztárokOrigoÍme az első közös fotó Cserpes Lauráról és Gyurta Danirólhttp://www.life.hu/sztarok/20161229-itt-az-elso-foto-gyurta-danirol-es-cserpes-laurarol.htmlCserpes Laura és Gyurta Dani kapcsolata egy ideje már nyílt titok, ám a szerelmesek eddig csak szűkszavúan nyilaktoztak bimbózó románcukról. Ezúttal viszont megerősítették, hogy ők bizony egy párt alkotnak és nagyon boldogok. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.