Kasza Tibi menyasszonya cuki kisbabával pózol - Fotó!

Darai Andrea Manker Kasza Tibi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hatalmas a boldogság Kasza Tibi és párja, Manker életében, ugyanis néhány héttel ezelőtt, élő adásban jegyezték el egymást. A kapcsolatukhoz már csak egy kisbaba hiányzik, reméljük hamarosan teljesül ez a vágyuk is, ám addig is itt van egy cuki fotó arról, hogyan babázik Manker.

Kasza Tibi néhány hónappal ezelőtt őszintén vallott arról, hogy bizony egy ideje már próbálkoznak a kisbabával, ám egyelőre nem jött még össze. Tibi és párja, Andi nagyon vágynak már egy kis trónörökösre. Manker már fiatal kora óta szeretne anya lenni, az énekes pedig szintén érettnek érzi már magát ahhoz, hogy apa legyen. Nagyon szorítunk nekik, hogy mihamarabb összejöjjön a pici, ám addig is megmutatjuk, mennyire cuki anyuka lesz majd a fiatal lányból: Andi a barátnője 5 hetes kisbabáján gyakorol. Meg kell hagyni, jól áll a kezében a kis csöppség.

Kasza Tibi: "Gyanítom, fiam lesz!"

"Nem szeretnénk túl sokat várni a gyerekkel sem, ha érkezik, mi boldogan várjuk. Közhely vagy sem, de nincs benne a gondolataimban, hogy fiút vagy lányt szeretnék-e, csak az számít, hogy egészséges legyen. Megjegyzem, apai ágon nálunk csak fiúk születnek, ezért gyanítom, hogy fiam lesz. Ha mégis kislány, akkor ő lesz apa szeme fénye!" – mesélte Tibi.

Gáspár Virágra rá sem lehet ismerni- Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20170531-gaspar-virag-friss-fotoja.htmlArról számtalanszor beszámoltunk már, hogy Gáspár Győző nagyobbik lánya, Evelin elképesztően lefogyott és az egykor duci kislányból, bomba csaj lett. Ám most úgy tűnik, Virág is a diétát választotta és bizony az eredmény sem maradt el... TV + SztárokOrigoEmily Ratajkowski félmeztelenül fetreng- Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20170526-emily-ratajkowski-felemzetlenul-fetreng-az-agyon-foto.htmlEmily Ratajkowski arról híres leginkább, hogy egyfolytában vetkőzik. Hol a tengerparton, hol a kádban, hol pedig a tükör előtt mutogatja magát, vagy éppen egyenesen a punciját. Ezúttal az ágyból lőtt egy szexi képet... TV + SztárokOrigoSebestyén Balázsék is elmondták véleményüket a terrortámadásról- Videó!http://www.life.hu/sztarok/20170526-sebestyen-balazsek-elmondtak-velemenyuket-a-manchesteri-terrortamadasrol-video.htmlA reggeli show három fenegyereke vidéki túrnéjuk utolsó napját Budapesten töltötte egy üvegstúdióban. A Life.hu riportere is jelen volt az eseményen. TV + SztárokFotó: Adrián Zoltán - OrigoNem szeretik a rajongók a Dirty Dancing újragondolt változatáthttp://www.life.hu/sztarok/20170526-dirty-dancing-uj-reszet-nem-szerteik-a-rajongok.htmlVajon van olyan, aki nem látta vagy nem hallott még a Dirty Dancing című kultikus filmről, mely Baby és Johnny szerelmi románcát dolgozza fel? '987 után most itt az újragondolt változat is. TV + SztárokOrigoHajdú Péter és kedvese Rómában romantikázik- Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20170526-hajdu-peter-romaban-nyaral-szerelmevel-foto.htmlHajdú Péter és kedvese, Eszter néhány hónappal ezelőtt tudatták a világgal a Fonogram díjátadón, hogy egy párt alkotnak. Azóta nem rejtik elszerelmüket a nyilvánosság elől, ezúttal Rómából posztoltak. TV + Sztárok--Pachmann Péter így vidítja fel kisfiát, Balázsthttp://www.life.hu/sztarok/20170522-pacmann-peter-igy-viditja-fel-fiat.htmlPacmann Péter és kisfia, Balázs Ördög Nóra műsorában mutatkoztak be közösen. A TV2 sztárjáról érdekes dolgok derültek ki. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.