Alexandra Burke X-Factor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Érdekes, hogy Alexandra Burke a "rossz fiúkról" énekel dalában, miközben ő sem éppen egy angyal. Ezeket a pletykákat hallottad már róla?

Alexandra Burke 2005-ben jelentkezett először a brit X-Factorba, ám akkor nem jutott be a legjobb tizenkettőbe. 2008-ban viszont egészen a döntőig menetelt és meg is nyerte a tehetségkutatót. Azóta számos világslágert énekelt már, ám mostanában kicsit kevesebbet hallani róla.

Burke jelenleg egy angol táncos műsorban szerepel, ám nem akármilyen bomba robbant az énekesnő magánéletével kapcsolatban, a napokban. A 29 éves nőről már az X-Faxtoraban is kiderült, hogy egy házas férfival volt viszonya, és úgy tűnik, hogy ezen a szokásán nem nagyon változtat.

Alexandra mostanában Josh Ginnelly nevű férfival randizgat, csakhogy a pletykalapok szerint legalább ennyire erős érzelmek fűzik ahhoz a táncoshoz is, akit partnernek kapott a televíziós műsorban. „Szinte soha nem fogja tudni levakarnia magáról a házasságtörő jelzőt" – írja az egyik brit lap. Igaz a jelenlegi esetben egyik pasija sem házas, csak ketten vannak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.