Így él most Vízy András, a Szerencsekerék egykori műsorvezetője

Forrás: RTL Klub -
Szerencsekerék TV2 Vízy András
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vízy Andrást éveken át láthatták képernyőn a nézők, hiszen ő vezette a nagysikerű Szerencsejáték című műsort. Hirtelen azonban eltűnt, és azóta sem tért vissza, de most elmondta, mivel is foglalkozik civilként. 

A '90-es években ismerte és szerette meg az ország Vízy Andrást, mint a Szerencsekerék műsorvezetőjét, de volt a 100-ból egy házigazdája is. Éveken át láthattuk őt képernyőn, ám egyszer csak eltűnt, és azóta nem nagyon lehetett hallani róla, de most elárulta, mivel is foglalkozik.

Így él most Vízy András Forrás: RTL Klub

„Mentálhigiénés szakember vagyok"- mondta a Blikknek az egykori műsorvezető. „Kommunikációval foglalkozom, és azt gondolom, hogy minden tanácsadási folyamatban – lehet az pszichológus, pszichiáter és még az orvos is ide tartozik – nagyon fontos a kommunikáció milyensége, minősége, és ezt lehet tanulni, de az emberi hozzáálláson nagyon sok minden múlik" – árulta el a szakember, aki visszagondolva úgy érzi, a tévés időszakában kissé el volt szállva. "Egy picit el voltam szállva. Hogyne! Ki nem? Egy picit megbillensz" - tette hozzá.

Álomházasságáról vallott Marton Adriennhttp://www.life.hu/sztarok/20180612-alomhazassagarol-vallott-marton-adrienn-edvin-marton.htmlMarton Adrienn és Edvin Marton igazi álompár: boldogan nevelik gyermekeiket és a karrierjüket is sikeresen egyengetik. Az egykori modell most elárulta, mi a titkuk. TV + Sztárok--Vasvári Vivien meglepő vallomást tett a melleirőlhttp://www.life.hu/sztarok/20180612-vasvari-vivien-meglepo-vallomast-tett-a-melleirol.htmlA Feleségek luxuskivitelben szereplői egy talkshow-ban beszélték meg, milyen problémáik vannak egymással. Az adás után Vasvári Vivien egy képet is megosztott rajongóival, ám egyikük furcsállta a luxusfeleség melleit. TV + Sztárok--Halle Berry szexi félmeztelen fotót posztolthttp://www.life.hu/sztarok/20180612-halle-berry-szexi-felmeztelen-fotot-posztolt.htmlA medence partján élvezi a vizet Halle Berry, ám testét mindössze egy falatnyi szoknya takarja. TV + Sztárok--Jessie J megmutatta kis melleit: végre elfogadta önmagáthttp://www.life.hu/sztarok/20180612-jessie-j-megmutatta-kis-melleit-vegre-elfogadta-onmagat.htmlRajongói is meglepődtek Jessie J friss fotóján, amelyen félmeztelenül látható. Az énekesnő a képhez egy őszinte bejegyzést is írt. Elárulta, hogy végre sikerült elfogadnia testét. TV + Sztárok--Berki Krisztián még idén szeretné elvenni Mazsithttp://www.life.hu/sztarok/20180612-berki-krisztian-meg-iden-szeretne-elvenni-mazsit.htmlMontenegróban nyaralt Berki Krisztián és kedvese, Katona Renáta. Lánykérés az utazás alatt nem történt, de elárulta, mikorra tervezik az esküvőt. TV + SztárokOrigoA FEM3-on vezet műsort az Éjjel-nappal Budapest korábbi szereplőjehttp://www.life.hu/sztarok/20180612-a-fem3on-vezet-musort-az-ejjelnappal-budapest-korabbi-szereploje.htmlA TV2 csoporthoz igazolt át az RTL Klub sorozatának, az Éjjel-nappal Budapestnek korábbi szereplője. Koholák Alexandra már a FEM3-on vezet műsort. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.