Pataky Attila egykori zenésztársa, Kun Péter 25 évvel ezelőtti haláláról beszélt

Forrás: http://drpatrickomalley.com -
Edda baleset Pataky Attila
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Edda gitárosa, Kun Péter 25 évvel ezelőtt, 1993. július 10-én tragikus balesetben hunyt el.  Motorbalesetet szenvedett Agárdon, az Edda-tábor harmadik napját követően. Pataky Attila most a Storymagazinban idézi fel emlékeit. 

" Valahogy olyan mézédes lett az este, nem volt kedvünk aludni, beszélgettünk hajnalig. Már pirkadni kezdett, amikor szóltam, hogy most már menjünk aludni, mire Peti azt válaszolta, hogy előtte megy még egy kört a motorjával, olyan jó a hajnali levegő (...) Nem éreztem semmit előre, a receptoraim akkor még nem működtek olyan jól, ahogy manapság működnek (...) Peti elgurult, majd szinte azonnal utánagurult a barátnője és az egyik testőrünk, nehogy baj legyen. Ebből lett aztán a tragédia" - emlékszik vissza a zenész.

Forrás: TV2

Kunos éppen vissza akart fordulni, keresztben állt a motorjával az úton, mikor a barátnője és a testőr elütötték. A frontember úgy döntött, nem mondja el a rajongóknak azonnal, mi történt.

"Attól tartottunk, ha meghallják, hogy Peti meghalt, néhányan azonnal utána akarnak menni: felvágják az ereiket vagy beugranak a vonat alá. Így egész nap nyugtattam az embereket, hogy kórházban van Kunos, biztosan hamarosan jó hírek érkeznek róla. Aztán késő délután valaki felkiabált nekünk a színpadra: 'Peti meghalt! Én érzem!' Akkor nem bírtam tovább, lehajtottam a fejem, és elismertem, hogy valóban ez történt" - idézte fel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.