Több százezer forintot gyűjtöttek össze a magyar színésznők az onkológiai központnak

Forrás: Magyar Színház -
Tallós Rita Hegyi Barbara jótékonyság Magyar Színház onkológia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Magyar színésznők álltak modellt egy naptárhoz, amelynek bevételeit hamarosan jótékony célokra fordítják.

Több százezer forintot gyűjtöttek össze az onkológiai központnak a magyar színésznők – számolt be róla a Színház.org. A portál azt írja, a Magyar Színházban egy éve mutatták be a Naptárlányok című színdarabot Tallós Rita rendezésében. A szereplők ennek kapcsán ruha nélkül álltak modellt és képeikből egy kalendárium készült.

A naptárral immár 721 ezer forintot gyűjtöttek össze, amelyet az Onkológiai Klinika számára ajánlottak fel.

Hegyi Barbara 51 évesen jótékony cél érdekében vetkőzött Forrás: Magyar Színház

A jótékonysági akcióban részt vett többek között Hegyi Barbara, Igó Éva, Tóth Enikő, Soltész Bözse, Udvarias Anna, Bede-Fazekas Anna, a fotókat pedig Semsei Eszter készítette.

Az összeget december 29-én a Magyar Színházban 19:00-kor a Naptárlányok előadása előtt prof. dr. Dank Magdolna, az Onkológiai Klinika igazgatója Zalán Jánostól veszi majd át.

2018 a szerelem éve is volt: Berki Krisztián és Tóth Gabi is idén talált párrahttp://www.life.hu/sztarok/20181220-2018-a-szerelem-eve-is-volt-berki-krisztian-es-toth-gabi-is-iden-talalt-parra.htmlSok boldog eseménynek lehettünk szemtanúi 2018-ban: több sztár is idén találta meg a szerelmét. A régóta szingli Tóth Gabit eltalálta Ámor nyila, Koholák Alexandra megházasodott, de még Berki Krisztiánnak is bekötötték a fejét! TV + SztárokOrigoMedveczky Ilona új veszélyes szenvedélye a habanero és a skorpiópaprikahttp://www.life.hu/sztarok/20181228-medveczky-ilona-uj-veszelyes-szenvedelye-a-habanero-es-a-skorpio-paprika.htmlImádja a csípőset Medveczky Ilona táncművész. Nem tagadja: egy falatot sem lenne szabad ennie belőle krónikus vastagbélgyulladása miatt, ám nem bír neki ellenállni. Kertjében a legerősebb fajtákat termeszti. TV + Sztárok--Félnek a villalakók VV Zsuzsutól: erős ellenfélnek tartjákhttp://www.life.hu/sztarok/20181228-felnek-a-villalakok-vv-zsuzsutol-eros-ellenfelnek-tartjak.htmlKiderült, hogy egyre jobban félnek a villalakók VV Zsuzsutól. Erős ellenfélnek tartják a lányt. TV + SztárokOrigoHajdú Péter egy soha nem látott fotót mutatott Zámbó Jimmyrőlhttp://www.life.hu/sztarok/20181228-hajdu-peter-egy-soha-nem-latott-fotot-mutatott-zambo-jimmyrol.htmlTragikus körülmények között, 2001-ben hunyt el Zámbó Jimmy. Rajongói a mai napig imádják a dalait, hiányolják a zenei palettáról. Hajdú Péter most egy soha nem látott fotót osztott meg az énekesről, amelyen nem a színpadon, hanem feltehetően bulizás közben látható. TV + SztárokOrigoÉvet értékelt közösségi oldalán Curtishttp://www.life.hu/sztarok/20181227-evet-ertekelt-kozossegi-oldalan-curtis.htmlIgazán mozgalmas évet zárt Curtis, amit most a közösségi oldalán ki is értékelt. TV + SztárokOrigoValóVilág 9: Zsuzsu elhagyta a villát, műsorvezető letthttp://www.life.hu/sztarok/20181227-valovilag-9-zsuzsu-elhagyta-a-villat-musorvezeto-lett.htmlMűsorvezetői babérokra tör VV Zsuzsu. A közösségi média hetét eredetileg Csoki nyerte meg a villában, ám az ő kizárásra után a mások helyezett Zsuzsu kapta meg a díjat, ami nem más volt, mint hogy vezetheti a BeleValóVilág egyik adását. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.