Nádai Anikó elmondta, hogy ma már nem költözne be a ValóVilág villájába

Forrás: Instagram/RTL Magyarország -
valóvilág média ValóVilág 9 Nádai Anikó beköltözés karrier
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nyolc évvel ezelőtt költözött be a ValóVilág 9 villájába Nádai Anikó. Ma már az élő műsort vezeti. Most elárulta, hogyan tekint vissza az elmúlt időszakra és beköltözne-e újra.

„A nyolc évvel ezelőtti döntésem teljesen megváltoztatta az életemet” – mondta a Telenovella magazinnak Nádai Anikó, aki egykor maga is a ValóVilág villa lakója volt, most pedig a 9. szériát vezeti. A cikket a Blikk szemlézte.

Nádai Anikó elmondta a véleményét arról, beköltözne-e a ValóVilág villájába újra Forrás: Instagram/RTL Magyarország

Az egykori villalakó elmondta, hogy a műsor óta teljes fordulatot vett az élete. „Ma azonban már nem vennék részt szereplőként a műsorban. Az emberek nem azt szeretnék látni, ahogy a szereplők hónapokon keresztül udvariaskodnak egymással” – fogalmazott Nádai Anikó. A ValóVilág 9. szériája ugyanis láthatóan nyersebb és szókimondóbb, mint annak idején.

ValóVilág 9: VV Adri nagyon erotikusan eszi a banánt (18+)http://www.life.hu/sztarok/20190102-valovilag-9-vv-adri-nagyon-erotikusan-eszi-a-banant.htmlVV Adrinál senki nem eszi erotikusabban a banánt. Nem is harapja, inkább szopogatja. TV + SztárokOrigoAutó csapódott Peller Károly házának kerítésébehttp://www.life.hu/sztarok/20190102-auto-csapodott-peller-karoly-hazanak-keritesebe.htmlPeller Károly elárulta, szörnyű látvány fogadta szilveszter éjszakáján, amikor hazaért: egy autó a házának kerítésébe csapódott. TV + SztárokOrigoÚjabb részletek Pintér Tenya új kapcsolatárólhttp://www.life.hu/sztarok/20190102-ujabb-reszletek-pinter-tenya-uj-kapcsolatarol.htmlEgyre több részlet derül ki Pintér Tibor új párkapcsolatáról. TV + SztárokOrigo10 milliós szilveszteri bulit tartottak Beckhamékhttp://www.life.hu/sztarok/20190102-10-millios-szilveszteri-bulit-tartottak-beckahmek.htmlDavid Beckham és családja megadta a módját az új év köszöntésének: hatalmas partit tartottak barátaik és családjuk számára. A hírek szerint átszámítva több mint 10 millió forintba került a buli. TV + SztárokOrigoWeisz Fanni édesanyja büszkén figyelte a lányát a tévébenhttp://www.life.hu/sztarok/20190102-weisz-fanni-edesanyja-buszken-figyelte-a-lanyat-a-teveben.htmlWeisz Fanni idén is tolmácsolta Áder János beszédét, édesanyja pedig büszkén, könnyekig hatódva figyelte a tévében. TV + SztárokOrigoMészáros Árpád Zsolt menyasszonya nemet mondott a titkos esküvőrehttp://www.life.hu/sztarok/20190102-meszaros-arpad-zsolt-menyasszonya-nemet-mondott-a-titkos-eskuvore.htmlMészáros Árpád Zsolt két éve jegyezte el párját, de az esküvőre még nem tudtak sort keríteni. A színész titokban és gyorsan szerette volna nemrég oltár elé vezetni kedvesét, de Brigi megvétózta az ötletet. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.