A hagyatéki eljárás után Amerikába költözik Vajna Timi

Forrás: TV2 -
Andy Vajna Vajna Tímea
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Augusztus 1-jén ünnepelte volna 75. születésnapját Andy Vajna. Kollégái a Nobu étteremben filmplakát-kiállítást rendeztek a tiszteletére, amely az egykori kormánybiztos filmes pályafutását mutatja be. Özvegye, Vajna Tímea a rendezvényen jövőbeli terveiről is beszélt. 

„A hetvenedik születésnapján azt beszéltük meg, hogy csak a kerek évfordulókon lesz buli. Most itt volt az ideje, de elkéstünk. Ha véget ér a hagyatéki eljárás, Amerikába költözöm, ott telepszem le, mert itt minden Andyre emlékeztet” – nyilatkozta Timi a Borsnak.

„Nem tudom még, hogy mekkora vagyonnal rendelkezem, elképzelésem sincs. Egyébként sok, korábban emberségesnek tűnő férfi mostanában mintha nagyon megváltozott volna velem szemben, a hátrányára. Amikor szóltam nekik ezért, kinevettek. Az Andy körül dolgozó nők viszont mellém álltak, most kialakult egyfajta férfi–nő harc az életemben. Nehezen viselem. Szeretnék túllenni az egészen. A férjem halálával egy álomvilágból egyik pillanatról a másikra visszazuhantam a földre. Nagy lecke ez, de állok elébe: tudom, hogy most nagyon sokat tanulok. Elsősorban arról, hogy kik az igaz barátok és kik nem” – tette hozzá Vajna özvegye.

Forrás: TV2

Soha nem múló gyászáról vallott Törőcsik Mari: 6 éve halt meg a férjehttp://www.life.hu/sztarok/20190803-soha-nem-mulo-gyaszarol-vallott-torocsik-mari-6-eve-halt-meg-ferje-maar-gyula.htmlTörőcsik Mari hat éve veszítette el a férjét. A Kossuth-díjas színésznő arról beszélt, hogy augusztus 2-a, Maár Gyula születésnapja mindig nagyon felkavarja. TV + SztárokOrigoFogyása érdekében szakított párjával Király Lindahttp://www.life.hu/sztarok/20190803-fogyasa-erdekeben-szakitott-parjaval-kiraly-linda-enekesno.htmlBár Király Linda sokáig ódzkodott tőle, végül rászánta magát, és gyomorszűkítő műtéten esett át. A gyomra nagy részét eltávolították, olyan területekkel együtt, amelyek addig azokat a hormonokat termelték, amelyek megakadályozták a fogyását. Azóta sokat fogyott, most pedig azt is elárulta, miért szakított párjával, Zsombival. TV + SztárokOrigoBeperli a BKV-t Zana József: egymilliót követelhttp://www.life.hu/sztarok/20190803-beperli-a-bkvt-zana-jozsef-egymilliot-kovetel.htmlZana József színész még a nyár elején esett el a Dózsa György úti metróállomás mozgólépcsőjén: kórházba is került. Most úgy döntött, beperli a BKV-t, egymillió forintot követel. A cég úgy véli, a színész nem kapaszkodott rendesen, ha azt tette volna, nem történik meg a baj. TV + SztárokOrigoSchobert Norbi is kipróbálta az öregítő Facebook-applikációthttp://www.life.hu/sztarok/20190803-schobert-norbi-is-kiprobalta-az-oregito-facebookapplikaciot.htmlA civilek és a sztárok körében is hódít a Facebook öregítő applikációja. Bár úgy tudni, az app használata nem veszélytelen, hiszen az alkalmazás által a gépünkön tárolt többi kép is elérhetővé válhat, ennek ellenére sokakat érdekel, hogy néznek majd ki 20-30-40 év múlva. Ezúttal Schobert Norbi mutatta meg magát. TV + SztárokOrigoPalik László: "A mindennapos sportnak köszönhetően kiváló egészségnek örvendek"http://www.life.hu/sztarok/20190802-palik-laszlofuss-csalad-fuss-musorvezetoje-naponta-sportol.htmlPalik László, a Fuss, család, fuss! műsorvezetője maga is nagy sportrajongó, így a TV2 új sportrealityje igazán testre szabott feladat számára. Elmondta, nagyon várja a kiválasztott családokat. TV + SztárokOrigoÍgy festett jó pár éve Erdélyi Mónika – fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190728-igy-festett-jopar-eve-erdelyi-monika.htmlLomtalanításkor talált rá Erdélyi Mónika egy róla készült felvételre, amit meg is osztott az Instagramon. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.