Janicsák Veca elárulta, milyen hatással volt kapcsolatukra az Ázsia Expressz

Forrás: TV2/sajtoszoba.tv -
Ázsia Expressz 2. Janicsák Veca változás kapcsolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Janicsák Veca és férje, Ábel kapcsolatát megerősítette és meg is változtatta az Ázsia Expressz. Erről mesélt az énekesnő.

Janicsk Veca elárulta, hogy nem csak kapcsolatukat, de őket is megváltoztatta az indiai kalandtúra.

Ázsia Expressz 2. Janicsák Veca és Ladányi Jancsó Abel Forrás: TV2/sajtoszoba.tv

„Nagyon megterhelő volt távol lenni Emmától. Tudtuk, hogy minden rendben lesz – hiszen a családdal és a barátokkal volt, szerető közegben –, mégis negatívan éltük meg, hogy nem tudtunk volna belátható időn belül mellette lenni, ha szüksége van ránk. Nekünk, azt hiszem, sokkal rosszabb volt ez, mint neki. Ő ugyanis nagyon élvezte, hiszen mindenki körülötte sürgött-forgott itthon. A gyakorlati dolgok a hétköznapokban is többnyire az én kezemben vannak, ez így alakult ki nálunk, illetve Ábel egyébként is inkább konfliktuskerülő természet, ám ez a műsor ilyen téren sokat formált rajta. A műsor alatt mind a ketten változtunk, Ábel megtanult jobban beleállni a konfliktusokba, főleg, amikor az elveinkről van szó, én pedig azóta könnyebben adok át terheket a férjemnek, aki ezeket büszkén viseli. A hetedik év megerősített minket egymásban" - mondta a Blikknek Veca.

Janicsák Veca kiakadt Gáspár Evelinrehttp://www.life.hu/sztarok/20190919-janicsak-veca-kiakadt-gaspar-evelinre.htmlJanicsák Veca a Gáspár Evelinnel folytatott vita után fakadt ki. Az is megfordult a fejében, hogy esetleg feladja az Ázsia Expresszt. TV + SztárokOrigoTóth Vera a szeretet és a törődés fontosságáról posztolthttp://www.life.hu/sztarok/20190919-toth-vera-a-szeretet-es-a-torodes-fontossagarol-posztolt.htmlKözös fotót posztolt Charlie-val Tóth Vera, amelyhez egy hosszú, elgondolkodtató szöveget is írt a szeretetről.TV + SztárokOrigoEgyelőre nem láthatja gyermekét Csilla, L.L. Junior volt párjahttp://www.life.hu/sztarok/20190919-egyelore-nem-lathatja-gyermeket-csilla-ll-junior-volt-parja.htmlRendezni akarta viszonyát L.L. Junior és Csilla, de úgy tűnik, hogy nem sikerült mindent elsimítani. Csilla ügyvédje azt állítja, hogy az anya nem láthatja gyermekét. TV + Sztárok--Ázsia Expressz 2: Horváth Gréta párja pofonnal fenyegette meg Gáspár Zsoltothttp://www.life.hu/sztarok/20190919-azsia-expressz-2-horvath-greta-parja-pofonnal-fenyegette-meg-gaspar-zsoltot.htmlFornnak az indulatok az Ázsia Expressz második évadában. Horváth Gréta párja úgy felhúzta magát Gáspár Zsoltin, hogy pofonnal fenyegetőzött. Persze csak a bajsza alatt mormogta, nem Zsoltit fenyítette be szemtől szemben.TV + SztárokOrigoTápai Szabina megmutatta, hol szoptatott nyilvánosan - Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190919-tapai-szabina-megmutatta-hl-szoptatott-nyilvanosan.htmlTápai Szabina ott szoptatja meg gyermekét, ahol a kicsi megéhezik, meg is örökített egy ilyen esetet. TV + SztárokOrigoÖsszeveszett Joshi Bharat és Demcsák Zsuzsa http://www.life.hu/sztarok/20190919-osszeveszett-joshi-bharat-es-demcsak-zsuzsa.htmlDemcsák Zsuzsa néhány héttel ezelőtt úgy összeveszett Joshi Bharattal, hogy azóta szóba sem állnak egymással. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.