Idefigyeljetek, emberek! Már éppen ott tartottam, hogy - ki tudja hanyadjára - új életet kezdek! Igen, megreformálom a kis életemet! Na, azért nem úgy, ahogy most esetleg gondoljátok. Vagyis nem kell óriás léptékre gondolni, de mondjuk a konyha területén gondolnék egy kis megújulásra. Egy kis laza, de egyértelmű kreativitásra. Kis privát "főzőcske, de okosan"-ra.

Ne röhögjetek, kérlek, ó, ti kedves háziasszony olvasóim! Ti, akik esetleg már többször hallottatok konyhaművészetem hiányosságairól, "véletlenszerű" bénázásaimról, ha látnátok kétségbeesetten ácsorogva a tűzhely mellett, megszánnátok, és legszívesebben öletekbe húznátok hüppögö kis fejemet, hogy bőszen simogatva még mindig terebélyes hajamat azt mondjátok: "Ne add fel, Bandika! Küldd nyugdíjba Jamie Olivert"! Vagy talán azt: "Hagyd abba, te szerencsétlen! Rendelj egy pizzát!"

Forrás: Facebook/Csonka András hivatalos oldala

Utóbbi mondat persze nem származhat tőletek, ti galamblelkű hölgyek, ezt csak az olykor rámtörő negatív gondolkodásom mondatta velem! (Apropó, majd ezt is jól kitárgyaljuk itt egyszer!) Szóval már éppen újra elfeledve a régi konyhai kudarcokat, belenéztem a tükörbe, és azt mondtam magamnak (mert ritkán azért beszélnem kell a saját fejemmel): "Te ökör, ne felejtsd már el, hogy pár éve megnyerted a Vacsoracsatát! Ember, Bea asszonnyal holtversenyben az első helyen végeztél! Szedd már össze magad, és takarodj ki a konyhába!" Na jó, zárójelben megjegyzem, abban a Vacsoracsatában egy önálló gondolatom nem volt. Mindent a kitűnő séfbarátom, Béla diktált le szótagról szótagra. Így a kis puskám segítségével azért mégis kiizzadtam magamból a menüt.

A határozott felszólításomra hallgattam és megközelítettem a könyvespolcot, ahol egész kis szakácskönyvgyűjteményem van. Ennek oka, hogy már évtizedek óta hangolódom az önálló életre, aminek legegyértelműbb bizonyítéka, hogy már kamaszkoromban is vásároltam szakácskönyveket. Ezekről aztán kiderült, hogy istenien magukba tudják szívni a port. Sztárok dekkolnak a polcomon: Horváth Ilonától, Hegyi Barbarán át Stahl Juditig. Na, és akkor a többi kiválóságról, akiknek a neve nekem ugyan semmit nem mond, még említést sem tettem!

Nem mindig szorulok ám a nyomtatott betűk segítségére, mert van egy étel, amit álmomból felkeltve, kényszer hatására is mindig el tudok készíteni fejből. Igen, hisz tudjátok is: arra a bizonyos stíriai metéltre célzok, amelyet volt pofám már a tévében is elkészíteni. Először életem első Vacsoracsatájában, ami nem az volt, amelyet aztán megnyertem. Mert ahhoz is volt pofám, hogy kétszer szerepeljek a műsorban az én főzőtudományommal. Szóval az első körben VV Anett 6 ponttal alázott meg azzal a hivatkozással, hogy szerinte nyers volt a tészta. Miután a vacsora rajtam kívül álló okokból, amit most nem részleteznék, este 11 óra után kezdődött el, nyilván nem tudtam beosztani, mi és meddig süljön. Na, ezen még most is felhúzom magam, hagyjuk is! Másodszor, néhány hete a drága Mautner Zsófi mellett tüsténkedve prezentáltam a stíriait. Ezt vissza is nézhetitek. Életem egyik főműve. :-)

Forrás: RTLKlub

Ott tartottam, hogy leemeltem egy antik darabot szakácskönyvgyűjteményemből, és már épp a kiválasztott, általam egyszerűnek vélt étel leírását kezdtem böngészni, amikor az adagolási útmutatónál egyszer csak előtüremkedett, felvillant, berobbant az a kifejezés, amely még mindig agyvérzésközeli állapotba kerget és jelentősen visszaveti a kedvem a konyha látogatásától. Ez a következő:

ÍZLÉS SZERINT

Ezt mégis hogy képzelik? Miért nem egy késhegynyi? Vagy esetleg egy mokkáskanálnyi? Vagy mit tudom én! Értsék már meg, NEKEM NINCS ÍZLÉSEM! Azért állok szerencsétlenül egy könyvvel a kezemben, aminek a hátsó borítója már évekkel ezelőtt elégett, mert véletlenül otthagytam a gázlángon, hogy legyen ízlésem! Hogy valaki utat mutasson, irányítson! Hogy esetleg kijavíthassam a konyhai bizimet a bukásközeli állapotból egy erős hármasra. Ne próbáljanak nekem szabad kezet adni, hogy aztán, ha majd elcseszem az egészet, akkor minden felelősséget rám háríthassanak, széttárva a karjukat, hogy ők nem írtak konkrét mennyiségeket, mindenkinek az egyéni ízlésére bízzák, hogy éppen miből mennyit! Persze, köpjem ki a végtelenségig elsózott falatokat és mosolyogva vágjak neki újra az egésznek?! Na nem, ezt nem!

Egyedül a drága Hegyi Barbara hallgatott a jó szóra, amikor évekkel ezelőtt még csak tervezgette, hogy a tényleg zseniális konyhai működését papírra veti. Erről dumáltunk a Budagyöngyében, és már ott és azonnal jeleztem neki, hogy az ilyen hülyék miatt, mint én, könyörgöm, soha ne írja le azt, hogy ízlés szerint! A könyv megjelenése után mesélte, hogy hányszor eszébe jutott a kérésem. :-)

Na, és most valaki megint ezzel bosszant! El is ment a kedvem az egésztől!
Jó duma! Az az igazság, hogy most tényleg megkívántam egy jóféle pizzát!
Azt azért tényleg ne várjátok, hogy majd azt is meg tudom csinálni!
Nincs is kemencém!!! :-)
Viszont tudom, hol sütik a legfrankóbbat!

MERT VAN ÍZLÉSEM!