Franco Marco párkapcsolat férfi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Először volt a szenvedély, utána a bánat, végül semmi sem. Az elhagyott nő közben bosszúszomjas viperává érett, a férfi se bízta a véletlenre - gyorsan menekülőre fogta. Mivel a forgatókönyv szerint ebből már semmi jó nem sülhetett ki, hölgyolvasónkat Franco Marco intette nyugalomra.

Tipp! Levetkőzött a szexi énekesnő! Kattints a galériáért! (18+)


"Kedves Marco!

Átlagos, hétköznapi nő vagyok, anya, feleség. Egy éve engedtem egy pasi 'dürrögésének', akinek a hírével tisztában voltam. Szenvedélyes viszonyba kezdtünk, ami szépen, lassan elcsitult, ahogy kell. Nem beszélgettünk sokat. Néha megemlítette, hogy mit próbálna ki velem, ami bejött neki mással, vagy elpanaszolta, hogy milyen rossz híre van, és mi lesz, ha a családja fülébe jut ez a sok 'pletyka'. Ilyenkor arra gondoltam, ha most behúznék neki, jó érzés lenne vajon? Sajnálom, hogy nem tettem meg. Ez hiányzik, ezen rágom magam.
Már alig találkozunk. Épp csak köszönünk egymásnak, ő tesz valami bizalmaskodó megjegyzést és ennyi, én meg sem bírok szólalni. A gondom az, hogy egyre gyakrabban érzek haragot és bosszúvágyat iránta. Az ilyen gondolatok nem jellemzőek rám. Az önértékelésem nulla, az önbizalmam a padló alatt, hiszen hülye voltam, vagyok. Kitöröltem mindenhonnan, ha mégis összefutunk, jönnek a romboló indulatok: nekimenni, felrúgni, megtaposni, de legalább megalázni valahogy. Erős ember voltam, most törékeny, sírós, nyafogós vagyok, tele belső feszültséggel. Szeretném azt az elmaradt pofán csapást diszkréten pótolni, talán az helyrebillentene. Vagy engem kellene jól nyakon vágni, de kit kérjek meg rá? Talán neked van jobb ötleted. A 'foglald el magad, ne gondolj rá, menj futni, konditerembe, rúgj be, pozitív dolgokra gondolj, felejtsd el, stb.' tanácsok sajnos nem váltak be.

Köszönöm,

Egy szelíd vipera"

Légy egy igazán csajos közösség tagja! Csatlakozz a Life.hu-hoz az iWiWen és a Facebookon is!


Vipera!

Megszívattak.Van ilyen. Tudtad te is, hogy extra kéjutazást húzol be, az lett, semmi extra, csak amit vártál. Érezted, hogy nem tiszta az ügy, de akartad a rosszat. Imádtad, ahogy néz a "dürrögős", ahogy hintette rád értelmetlen szavait, ahogy énekelte a sajtot a szájadból kifelé, ahogy varázsolt és megigézett. Néztél bambán és bódultan. Engedted a tested rángani a hamis ritmusokra, s táncoltál vele éjszakákon át a tök sötétben. Talán megértelek. Hisz imádnivaló az ördög kéjes kacsingatása. Egy darabig. Az ébredés már nem oly kéjes, mert hiába ülsz fel az ágyadon dermedten, nem szabadulsz. Marad a lánc, zárul az ördöglakat. Nem enged a gonosz, rajtad tartja a szemét éjjel, nappal. Nem alszik. Az ördög sohasem, ezt ne feledd. Röhögve pillázik elgyengült lelkeddel, hogy aztán lepöcköljön lakhelye legmélyebb bugyrába kegyesen. Most épp vergődsz a mélyben, dúlsz, fúlsz, hisztizel, anyázol, mindhiába. Túl meredek a fal, te pedig túl gyenge vagy. Nehéz kimászni támaszték és kapaszkodó nélkül. Futás, konditerem, részegség, felejtés nem segít. A felejtés semmiképp. Ha majd túlleszel az egészen, emlékezz inkább, hogy milyen mélyen voltál. A visszavágást viszont felejtsd el. A szemet szemért baromság, sehova nem vezet. Esélyes, hogy megvakulsz. Ennyi. A bosszút a tehetetlenség fűti, ha elmúlik a gyengeség, nincs már vágy a válaszcsapásra - és elmúlik, ebben biztos lehetsz. Valamiért mindig kimúlik a fájdalom, ha gonoszság okozza. Szenvedés és bánat feladja a nyűglődést. Fordíts hátat. Csak úgy. Neki, a vágyaknak, a szenvedélynek. Legyél nő a talpadon és sétálj el. Boríts fátylat a rosszra. Hittel és erővel. A kedvemért.

Üdv,

Marco

Tipp! Nézd meg Nánási Pál fotóit képgalériánkban! Katt ide!



Napi tipp Franco Marcótól:

"A könyv az egyik legfontosabb információhordozó médium. Leginkább kötött lapokból áll. A papírlapokra felvitt jelek hordozzák a lényeget. A szövegként rögzített információt olvasni kell. A könyv oldalait számozzák, a tartalom részei közötti eligazodást külön tartalomjegyzék segíti. A könyv manapság nyomdaipari sokszorosítással előállított tömegtermék. Nekem is van már könyvem. Vegyétek és egyétek."

Itt (olcsóbban) megrendelheted Franco Marco első könyvét!

Íratkozz fel Marco Hírlevelére, ahol személyesen is kérdezhetsz tőle. Marco a beérkező levelekre a Life.hu oldalán válaszol! Barátkozz Marcóval a Facebookon és az Iwiwen is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.