Rá sem lehet ismerni Baukó Évára: Fotó!

fotó szexi Baukó Éva
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szexi sztár olyan fotót villantott a közösségi oldalán, amitől mindenki álla leesett: alig lehet felismerni Évát.

Baukó Évát a 7 évvel ezelőtti Való Világnak köszönhetjük. Ekkor ismerkedtek meg a nézők a csípősnyelvű sztárral, aki azóta is a médiában keresi a kenyerét. Több műsorban is szerepelt a valóságshow óta, pillanatnyilag az Édes Életben játszik.

Az köztudott tény, hogy Éva korábbi életmódja igencsak kifogásolható volt: alkoholproblémával küzdött, ez pedig a fiatal nő külsején is bőven hagyott nyomokat. A dohányzásról azóta sem tudott leszokni, ám ezen kívül teljesen megreformálta az életmódját:

Rendszeresen edz, egészségesen táplálkozik, és az alkoholfogyasztást is drasztikusan visszafogta. Ettől pedig a kisugárzása és a megjelenése is kivirágzott. Nem csoda, hogy rátalált a szerelem is. Nemrég pedig egy olyan fotót posztolt ki a közösségi oldalára, amelyen jól látható a különbség.

A két kép között 4 év a különbség! Az első a mostani a második a régebbi! Hidd el, hogy tudsz változatni

Eva Bauko (@baukoeva) által megosztott bejegyzés,

„A két kép között 4 év a különbség! Az első a mostani a második a régebbi! Hidd el, hogy tudsz változatni” - írta a poszthoz Éva.

Baukó Éva félmeztelenül pózol - Fotó!

Jól áll a semmi Baukó Évának, ezt a rajongói is biztos így látják. A Való Világ egykori játékosa az Instagram-oldalán mutatott magáról egy vadító fotót, ami el is nyerte a követői tetszését. Miért is ne nyerte volna, hiszen a celeb félmeztelenül pózol a közzétett képen.

Fenekével hulahoppozik egy lány: Videó!http://www.life.hu/trend/20170614-ab.htmlEz a fiatal lány annak köszönheti a hírnevét, hogy minden testrészével képes hulahopp-karikázni. Akár egyszerre is: Videó! TrendOrigoSzőrös fürdőruhában pózolnak a nők: Fotók!http://www.life.hu/trend/20170613-szoros-furdoruha-az-uj-noi-divat.htmlMegdöbbentő bikinidivat indult útjára nemrég: ha ezt a fürdőruhát viseled, garantáltan elkerül minden férfi. TrendThinkstockHosszú, fehér ruhában pózol Gáspár Evelin - Fotó!http://www.life.hu/trend/20170613-hosszu-feher-ruhaban-pozol-gaspar-evelin.htmlGáspár Evelin elképesztően szép, fehér ruhában pózolt, az erről készül képet pedig megosztotta rajongóival is. Vajon menyasszonyi ruhát próbálgatott? Trend--Bella Hadid melltartó nélkül pózolt (18+)http://www.life.hu/trend/20170613-bella-hadid-melltarto-nelkul-fotozkodott.htmlBella Hadid idomaira mindig rácsodálkozik a világ, nagy szerencsére kapnak is bőven ízelítőt a modell domborulataiból a rajongók. Most éppen a mellbimbóit tette közszemlére. TrendOrigoMolnár Anikó Olaszországban sütkérezik - Fotó! (18+)http://www.life.hu/trend/20170613-molnar-aniko-olaszorszagban-sutkerezik.htmlLehet irigyelni az egykori Nagy Ő-t, ugyanis nem akárhol sütteti a hasát: Olaszországban napoztatja dögös idomait Molnár Anikó. TrendOrigoWeisz Fanni mesésen fest bikiniben - Fotó!http://www.life.hu/trend/20170613-weisz-fanni-mesesen-fest-bikiniben.htmlWeisz Fanninak nincs mit takargatnia, egyszerűen mesésen fest bikiniben. A modell szerencsére olykor meg is örvendezteti rajongóit egy-egy lengébb öltözkében készült fotóval, ezúttal sem győzték dicsérni Fanni idomait. Trend--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.