teljesítménytúra hátizsák pakolás új élet projekt benyeczkó gabriella
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem mindennapi kihívás egy 12 órán át tartó, 50 km-es gyalogtúra teljesítése, de a Kezdj új életet a Life.hu-val program egyik hétköznapi hőse, az 50 éves Gabriellafiatalokat megszégyenítő lendülettel vág neki most szombaton ennek a kihívásnak is. 

A Vitalteamedzők, Kropkó Péter és Gajdos Tamás segítenek Gabriellának a Gerecse 50 teljesítménytúrára való felkészülésben. Ha kedvet kaptál a túrázáshoz, de még csak most ismerkedsz ezzel a mozgással, nézd meg, hogyan készülhetsz az első utadra!

Egy ilyen óriási túra előtt nemcsak az fontos, hogy erőben, állóképességben és elszántságban legyen megfelelő szinten Gabriella, hanem hogy a hátizsákjában minden szükséges felszerelés és élelem is be legyen tárazva, hiszen az elhúzódó, fokozott fizikai megterhelés közben teste sokkal több kalóriát igényel majd, mint egyébként. Ha pedig bármi történne – persze ne legyen így – nem árt, ha a túléléshez szükséges eszközök is nála vannak…

Forrás: Thinkstock

A túrázáshoz Péter és Tamás az alábbiakban foglalta össze, mit ajánlatos Gabinak magával vinnie, hogy ne érje meglepetés:

1. A legfontosabb, amit magunkkal kell vinnünk: a jó erőnlét, a jó hangulat és az elszántság, hogy a tervezett útvonalat tényleg végig csináljuk!

2. Nagyon fontos a masszív, kényelmes, a lábat jól tartó, a göröngyös talajon is biztonságos járásra alkalmas lábbeli. Igen gyakori az alkalmatlan cipőben tett kirándulások után a vérhólyagokkal teli, dagadt láb megjelenése, amely hetekig problémát okozhat. Illetve egy tartalék zokni is jó, ha van nálunk.

3. Évszaktól függetlenül viseljünk hosszú ujjú felsőt és hosszúnadrágot, mert egyrészt véd a napsugárzástól, másrészt a kullancsok ellen is fontos lehet. Összehajtható, könnyű esőkabát sem árt - nehogy bőrig ázzunk.

4. Biztonság kedvéért pakoljunk be kullancs- és szúnyogriasztó szereket, amelyekkel már a kirándulás előtt be kell kenni, fújni magunkat.

5. Egy könnyű fejkendőt, kalap, napszemüveg és magas faktorszámú napvédő készítmény is könnyen elfér az úti csomagban, sohasem tudhatjuk, mikor vezet az utunk a tűző napon. Ugyanígy hasznos lehet egy-egy esőkabát is.

6. Az úti patikát is érdemes feltölteni egy ilyen hosszú kirándulás alkalmával, jó, ha van nálunk fájdalomcsillapító, fásli, jód, ragtapasz, tiszta vászonkendő, esetleg sebkezelő gél, ami rögtön hűsíti a sebet és a gátolja a felülfertőződést is, illetve egy steril tű, hiszen a vízhólyagokat ezzel tudjuk kezelni, mielőtt letapasztjuk.

7. Tűzszerszámot sem árt magunkkal vinni – ki tudja akaratunk ellenére milyen hosszúra nyúlik a túra időtartama. Az erdőben éjszakázva elengedhetetlenül szükséges a tűzrakás lehetősége. A tisztánlátásunkat a tűz mellett egy megbízható zseblámpa fénye is jó, ha biztosítja.

8. Legjobb persze megelőzni az eltévedést, ezért pontos, használható térkép és tájoló is legyen nálunk, és persze a feltöltött mobiltelefonunk, irataink, meg némi készpénz

Forrás: Thinkstock

A túra alatt Gabriella a következő ételeket fogyasztja majd:

1. Reggelire szalonnás rántotta 3 tojásból 1 zsemlével – 1,5 órával a túra kezdete előtt

2. A túra előtt 20 perccel még egy powerbar

3. A folyadékfogyasztás nagyon fontos: összesen legalább 3 literre lesz szükség, ennek a fele lehet víz, a másik fele izotóniás innivaló, illetve ez esetben a kóla is megengedett a cukor és a koffein miatt, a túra elején vízzel keverve kisebb dózisban, majd a vége felé az energiaszint emelésére egyre nagyobb koncentrációban, összesen 1,5 litert érdemes magával vinnie Gabinak, aminek a felét az utolsó 2 órában issza majd meg

4. Menet közben az elején fél óránként 1 szendvics, ebből összesen 5-öt fogyaszt majd Gabriella

5. 6-6 db almát és banánt is bekészítünk, a piros alma jobb, mert nem csinál savat, illetve kis folyadékforrás is, a banánban lévő kálium segíti az izomműködést

6. Ebédre egy Gabi a kedvenc szilárd ételét csomagolhatja, ez lesz a főétkezés a túra alatt

7. Kedvenc csokijából is elfogyaszthat 3-4 db-ot, ezek már délután az energiaszintjének felturbózására szolgálnak

8. Délután 3-4 db powerbart fogyaszthat, 4-5 db müzli szelettel felváltva, ami felszívja a gyomorban keletkező savat

9. Az utolsó 3 órában 20 percenként egy leppint (speciális energia gél) eszik majd Gabi – 9 db

10. Az utolsó órában Gabi ihat egy energiaitalt is, de kulacsban széndioxid nélkül

11. Lesz nála szőlőcukor is, bár erre csak a vércukorszint leesése esetén lenne szükség

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.