2024. máj. 9., csütörtök Alberta, Benigna, Domokos, Fehérke, Hófehérke

Nagy Melanie: "Amikor kiderült a megcsalás, sokkos állapotban voltam"

Forrás: Viasat3 -
G.w.M Kulcsár Edina megcsalás Nagy Melanie szakítás
Nagy Melanie túl van a szakításon, maga mögött hagyta G.w.M-mel közös életét. A munkájára és a gyerekeire koncentrál, terveket szövöget. Egy év alatt sikerült felépítenie egy új életet. 

"Anyukák ezrei maradnak egyedül, semmivel nem érzem magam másabbnak náluk. Annyi a különbség, hogy az én életem legnehezebb időszaka a nagy nyilvánosság előtt zajlott. Lépéskényszerben voltam, és egy év után büszkén mondhatom, hogy van látszata annak az energiának, amit belefektettem. Fontos, hogy amikor az ember a legkilátástalanabbnak látja a helyzetét, akkor sem szabad szétesni" - mondta a HOT! magazinnak Melanie. Hozzátette, bár nem voltak házasok, ő mégis a férjének tekintette Márkot. Hét évig voltak együtt, két gyerekük született. "Én a szívem legmélyebb szeretetéből szültem a két gyerekünket, ezért a férjemnek tekintettem Márkot. Amikor kiderült a megcsalás, sokkos állapotban voltam, de adtam időt magamnak. Kértem, hogy vigyék el pár napra a gyerekeket, amíg összeszedem magam. Elég volt ennyi idő, hogy megrázzam magam, majd jöttek a mindennapi teendők, ami mellett a munkámra összpontosítottam és a megjelenésemre is ügyelnem kellett."

Nagy Melanie életének legnehezbb időszaka a nyilvánosság előtt zajlott Forrás: Viasat3


Melanie és G.w.M kislányával az óvodapszichológus foglalkozik, hogy feldolgozza a történteket. Az anyuka pedig a munkájára koncentrál, folyton terveket szövöget: azt mondja, egy új kapcsolatra még nem nyitott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.