Figyelmeztet a pszichológus: ismerd fel a nárcisztikus emberek trükkjeit

pszichológus jellemvonás nárcisztikus magazin kapcsolat
A szélsőséges nárcizmus figyelmeztető jelei sokszor könnyen azonosíthatók: olyan viselkedésformák, mint a kérkedés, a terjengős monológok és a lekezelő megjegyzések. Mégsem egyszerű egyből kiszúrni a veszélyt.

Bár a nárcizmusnak nagyon sok könnyen észrevehető jele van, mégsem olyan egyszerű kiszúrni, ha éppen egy ilyen személy próbál behálózni.

Ezek a „vörös zászlók" ugyanis általában nem mutatkoznak meg a kapcsolat korai szakaszában. Ha megtörténne, az ember hanyatt-homlok menekülne az illető elől, ezt pedig nyilván nem szeretnék. Ráadásul néhány aggasztó vonás sokkal finomabb, nem szúrja ki a szemünket egyből.

Egy 25 éves tapasztalattal rendelkező pszichológus osztotta meg a tanácsait, hogy már korán felismerjük a nárcisztikus emberekre jellemző viselkedést:

Szerelmi bombázás

A szerelmi bombázás azt jelenti, hogy az illető elárasztja a másik felet dicséretekkel, figyelemmel és ajándékokkal.

A szerelmi bombázás Forrás: Shutterstock/Olena Yakobchuk

A furcsa ebben az, hogy a kapcsolat annyira korai szakaszában történik, amikor a két fél még alig találkozott, vagyis nem alakulhatna ki ilyen szintű kötődés és érzelem.

Ez a viselkedés nem őszinte.

Ennek az egészséges formáját „mézesheteknek" nevezhetjük. Az erős érzelmek azonban ebben az esetben már valamilyen alapra épülnek, ráadásul kölcsönösek.

Ingerültek lesznek, ha sebezhetőséggel szembesülnek

A nárcisztikusok gyakran kényelmetlenül érzik magukat az olyan sebezhetőségre utaló érzésekkel szemben, mint a szomorúság, a magány, a szégyen, a félelem vagy akár a csalódás, mert nem bíznak abban, hogy valaki valóban törődik velük vagy ott lesz mellettük.

Ha ilyesmikről szeretne az egyik fél kommunikálni, lehet, hogy visszahúzódó viselkedéssel, szűkszavú megjegyzésekkel és lassú válaszokkal reagálnak

az üzenetekre – egészen addig, amíg teljesen el nem tűnnek.

Fenntartják a biztonság hamis képét

A bizonytalanságaikkal és a kötődési problémáikkal a súlyosan nárcisztikus emberek úgy birkóznak meg, hogy megpróbálják a saját különlegességükről meggyőzni a másik felet. Mindent megtesznek azért, hogy elhitessék és fenn is tartsák ezt a kialakult képet.

Olyan egyedinek és különlegesnek próbálják beállítani magukat, hogy elhiszik, soha nem kell attól tartaniuk, hogy valamilyen érzelmi kockázattal kellene szembenézniük.

Ezt nevezik „önérvényesítésnek". Azok az emberek, akik nem nárcisztikusak, rugalmasak és tudják élvezni a puszta kapcsolatot, hamis, de intenzív üzenetváltások és üres dicséretek nélkül is. A valódi kapcsolatok a közelség és a szeretet kifejezésének különböző módjain alapulnak.

Csak a hasonlóságokra koncentrálnak

A nárcisztikusok számára egy másik mód az önérvényesítés gyakorlására az az úgynevezett „ikerfantázia", vagyis a különlegesség érzetének megteremtése azáltal, hogy csak a hasonlóságokra koncentrálnak:

Ugyanazt a zenét szeretjük! Forrás: Shutterstock/Sakkmesterke

Ha rámutatunk a kulináris vagy zenei ízlésben mutatkozó különbségekre, vagy elutasítjuk a meglepetés-estét a néhány nap múlva tervezett randi helyett, arra ingerültség vagy elcsendesedés lehet a válasz.

A nárcisztikusok mereven ragaszkodnak a különlegesség érzésének fenntartásához.

Az egészséges kapcsolatokban azonban elviselik a lassabb tempót, némi kiszámíthatóságot, és megbecsülik az egyes emberek egyediségét.

Tervekkel irányítanak

A nárcisztikusok szeretnek lopakodva irányítani. Például felbukkanhatnak az utolsó pillanatban egy koncertjeggyel és virágokkal, azt szeretik, ha ők foglalhatják le a vacsorákat, ragaszkodnak ahhoz, hogy ők válasszák ki a randik helyszíneit.

A változtatást és ellenkezést nehezen viselik.

A sikeres kapcsolatok azonban képesek kezelni a változásokat, a változatosságot és azt, hogy egyenlő arányban kezdeményezhetőek a programok, izgalmak – írja a CNBC.

Ezek is érdekelhetnek:

Nem kell mindig őszintének lenni a párkapcsolatban, van, hogy az elhallgatás a célravezetőbb

Ezek az igazán mély kapcsolat jellemzői - alapvetések, amelyek nélkül nem működhet

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.