Két népszerű reggeli ital, amely tönkreteheti az agyadat

Forrás: Shutterstock -
ital agy gyümölcslé káros kávé
Egy agyi rendellenességekkel foglalkozó szakember szerint milliók fogyasztanak reggel két italt, amelyek károsabbak az agyunkra, mint gondolnánk.

Az emberek többsége el sem tudja képzelni, hogy a napot ne egy frissen őrölt kávéval vagy egy pohár jéghideg gyümölcslével kezdje. Dr. Daniel Amen pszichiáter és agyi rendellenességekre specializálódott szakember, az Amen Clinics igazgatója rossz hírekkel szolgált. A szakértő kifejtette, hogy ez a két ital gyakorlatilag tönkreteheti az agyunkat.

Valóban ilyen káros a gyümölcslé?

Felidézve egy órát, amelyen a lánya iskolájában vett részt, elmondta, hogy 20 italt sorolt fel, és arra kérte az osztályt, hogy különítsék el őket aszerint, hogy melyek "agybarátok" és melyek nem – derült ki az Express cikkéből.

A gyümölcslé az egészséges kategóriába tartozik, mégsem tesz jót a gyümölcscukor Forrás: Shutterstock

Az egészséges kategóriába sorolják, pedig valójában amikor a gyümölcscukor kiválik a rostforrásból, az mérgezővé válik a szervezetben. Dr. Amen elmagyarázta, hogy a népszerű ital gyulladáskeltő, és megteremtheti a cukorbetegség káros alapjait.

– A cukor a cukorbetegség és az elhízás kapudrogja, és nem is beszélve a gyulladásról, ami a depresszió és a demencia oka. – folytatta.

„Ez a legelterjedtebb drog, függőséget okoz..."

Másrészt az alacsony vércukorszint is károsíthatja az agyat. Ezért Dr. Amen a koffein kerülését is javasolta. A koffein 30 százalékkal szűkíti a véráramlást az agyban. Leleplezve, hogy mennyire rossz lehet az alacsony véráramlás, kifejtette, hogy ez az "első számú agyi képalkotó előrejelzője az Alzheimer-kórnak.

A kávé is káros lehet Forrás: Shutterstock/Copyright (c) 2016 mrmohock/Shutterstock.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.