Marót Viki és a Nova Kultúr zenekar hit Flipper Öcsi Marót Viki jóga
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar énekesnőjének kevés ideje jut arra, hogy kikapcsolódjon és sportoljon, ezért nagy örömmel jött, amikor meginvitáltuk egy jógaórára, ahol a hit kérdéséről is beszélgettünk.

Viki először tartott tőle, hogyan fogja kivitelezni az ászanákat, ám biztosítottam afelől, hogy nem fogunk spárgával vagy fejállással kezdeni, hanem egy óvatos gyakorlással mutatom meg neki, hogy milyen, amikor a test felszabadul egy-egy nyújtás vagy testtartás után.

Fotó: Polyák Attila/Origo

„Eddig egyszer próbáltam a jógát, még a kisfiam születése előtt. Akkor elterveztem, hogy járok majd órákra, de nem jött össze.

Mindig szerettem volna sportolni, de még nem találtam meg azt az edzésformát, ami nekem való"

– kezdte Viki, akinek sport nélkül is remek alkata van.

Fotó: Polyák Attila/Origo

Mégis azt gondolom, ahhoz, hogy megőrizzük az egészségünket, fontos, hogy megtaláljuk a számunkra megfelelő edzésmódszert.

A jóga sokkal többet ad annál, mint más sportág, hiszen nemcsak a testtel, hanem a lélekkel is foglalkozik.

Fotó: Polyák Attila/Origo

„A terhességem és a szoptatás ideje alatt sok pluszkiló volt rajtam, és izgultam is, hogyan fogok megszabadulni a felesleges kilóktól, aztán egyszer csak elkezdtek leolvadni, és nem kellett kínoznom magam fogyókúrával, edzésekkel.

Azt viszont régóta érzem, hogy a lelki békém és a belső egyensúlyom miatt a jóga vagy a tajcsi lenne a legmegfelelőbb az alkatomnak,

ezért is örültem, hogy elhívtál az órádra.

Fotó: Polyák Attila/Origo

Mivel nagy a pörgés körülöttem, jó lenne kétnaponta egy óra, amikor csak magamra, a mozdulataimra, a gondolataimra koncentrálhatok" - magyarázta az énekesnő,

aki sokkal jobban szereti a magánórákat,

ahol az oktató teljes mértékben a tanítványra tud koncentrálni.

Fotó: Polyák Attila/Origo

„Annak idején az első jógaóra tetszett, de mégis felszínesnek éreztem ahhoz képest, amit elképzeltem.

Nálad sokkal meghittebb, hogy ketten vagyunk, és javítasz, rám figyelsz. Annyira jól éreztem magam, hogy azonnal el is határoztam, ha lesz rá lehetőségem, jövök, és gyakorolunk.

A testemet teljesen felszabadították az ászanák, és érdekes módon a fájdalom, amit éreztem, nem volt kellemetlen, hanem jóleső fájdalomnak nevezném, amiről tudtam, hogy nem árt, hanem jót tesz.

Fotó: Polyák Attila/Origo

Gyakran érzem a derekamban a feszültséget, hiszen a kisfiam nagy súllyal született, és őt folyamaton emelgetem, ezért is fontos, hogy megerősítsem a hátizmaimat" – mondta Viki, akit arról is faggattam, a jóga filozófiai háttere, a hit kérdése foglalkoztatja-e.

Fotó: Polyák Attila/Origo

„Gyermekkorom óta fontos szerepet játszott az életemben a hit kérdése, hiszen a bátyám, Flipper Öcsi vitt el először a templomba, mivel ő hívő ember volt.

Igaz, egyházi intézménybe már nem járok, de folyamatosan keresgélek, mi állna közel hozzám. Nemrég voltam egy tévéfelvételen Laár Andrással, és pont arról volt szó, hogy a tudatunkkal hogyan teremtünk.

Fotó: Polyák Attila/Origo

Mindig hittem abban, hogy amit nagyon szeretnénk, amit elképzelünk, az valóra váltható.

Hiszem, hogy a zenével kapcsolatos álmaim is azért teljesültek, mert gyermekkoromtól azt vizualizáltam, hogy énekesnő leszek.

Igaz, a családomban senki nem támogatott, Öcsi is próbált lebeszélni, mert nagyon féltett" - mondta Viki, aki jelenleg rengeteget dolgozik, hiszen nemcsak a Nova Kultúr Zenekarral, hanem az újra összeállt Generál együttessel is koncertezik.

Vikivel a jógaóra végén, Koshi haranggal és hangtállal lazítottunk:

Így jógáznak a Life.hu-val a sztárok

A Barátok közt sztárját, Józan Lászlót fejre állítottuk, Szinetár Dóra profi módon mutatta be az ászanákat, Larion Zoé és Müller Attila páros jógán tündökölt. Iszak Eszti remek jógapartnernek bizonyult. A Pesti Színházban a díszletek között jógáztunk Mauglival és Bagirával, Som-Balogh Edina még a legnehezebb jógapózban is remekül érezte magát, Sugár Berci pedig átvette az irányítást és mi tanultunk tőle új ászanákat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.