Külföldi és magyar sztárok, akik idén szakítottak egymással

Forrás: AFP/Frederic J. Brown -
Calvin Harris Katy Perry Chris Martin válás Antonio Banderas Mariah Carey Cressida Bonas Gwyneth Paltrow Melanie Griffith Rita Ora szakítás Harry herceg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sztárok, akik kimondták idén a boldogító igent című cikkünkben összegyűjtöttük azokat a hírességeket, akik ebben az évben vélhetően megélték életük legboldogabb napját. Sajnos azonban olyanok is vannak, akiknek nem alakult ilyen jól ez az esztendő, és akiknek inkább szomorúságot dobott a gép. Íme, ők!

A hírességek közül sokan gondolták úgy 2014-ben, hogy külön utakon folytatják. Néhány hosszú házasságnak is vége szakadt, és voltak olyanok is, akik mindössze néhány hónap után mondták ki a boldogító nemet.

Rita Ora és Calvin Harris

Szomorúan indult számukra a 2014-es év, januárban ugyanis kilenc hónapnyi együttlét után szakítottak. Állítólag a túl sok külön töltött idő tette tönkre Rita és Calvin kapcsolatát, majd pedig saját maguk jelentették be Twitteren a különválásukat, hogy megelőzzék a rajongók találgatásait.

Forrás: AFP/Andrew Cowie

Antonio Banderas és Melanie Griffith

Barátságban vált el egymástól a sztárpár, közel húsz év házasság után. Gyerekeik és barátaik jól fogadták a hírt, a rajongók azonban sokáig sajnálkoztak. A két színész 1995-ben, a Hárman párban című romantikus vígjáték forgatása alatt szeretett egymásba, hamarosan pedig össze is házasodtak. Lányuk, a 17 éves Stella Melanie-val marad. Ez volt a színésznő negyedik válása: kétszer hagyta ott Don Johnson színészt, egyszer pedig Steve Bauert. Banderasnak ez volt a második házassága.

Forrás: AFP/Jemal Countess

A nő, aki véget vetett a házasságuknak:

Állítólag Mallika Sherawat áll a sztárpár házasságának vége mögött. Az indiai színésznő tagad, egy kirúgott stylist azonban nem bírja tartani a száját. Hogy mi történt pontosan, innen kiderül!

Harry herceg és Cressida Bonas

Két év után Cressida Bonas nem tudta tovább elviselni, hogy csak úgy kerülhet be a brit királyi családba, ha lépten-nyomon figyelik az életét. Ezt egyáltalán nem tudta kezelni, így szakított Harryvel.

Forrás: AFP

5 ok, amiért te is kidobnád Harry herceget

Míg mi minden egyes nap azt várjuk, hogy eljöjjön értünk a hercegünk, addig Cressida Bonas fogta, és kidobta a sajátját. Legutóbb még a házasságukról cikkeztek, most azonban már a szakításuktól hangosak a híradások. Ennek kapcsán a Life.hu összegyűjtötte az okokat, amiért valószínűsíthetően Bonas kisasszony lapátra tette Harryt, és amiért talán mi is így tettünk volna a helyében. Cikkünket itt érheted el.

Gwyneth Paltrow és Chris Martin

Az egész világot meglepte az álompárnak tűnő Gwyneth Paltrow és Chris Martin válása. 11 év házasság után váltak külön, azután, hogy egy évig próbálták megmenteni a kapcsolatukat, sajnos sikertelenül.

Forrás: AFP

Kate Hudsonnal csalta meg férje Paltrow-t?

A hírek szerint egy harmadik fél miatt ment tönkre a kapcsolatuk, aki történetesen nem más, mint Kate Hudson. Egészen eddig Gwyneth Paltrow volt a bűnbak, aki miatt véget ért a házasságuk Chris Martinnal. A pletykák szerint a színésznő volt az, aki megcsalta a Coldplay zenészét. A részleteket itt találod!

Katy Perry és John Mayer

Úgy tűnik, szegény Katynek mindig csak rosszfiúk jutnak. Miután Russell Branddel befuccsolt a házasságuk, a híresen sok női szívet összetörő John Mayerrel próbálkozott két évig, majd lapátra tette.

Forrás: AFP/Charley Gallay

Katy Perry kis híján öngyilkos lett

Drámai vallomás Katy Perrytől: az énekesnő tavaly októberben elárulta, annyira megviselte a szakítás férjével, Russell Branddel, hogy azon járt az esze, véget vet az életének. Arról, hogy a popsztár teljesen összeomlott 2011 decemberében, itt írtunk korábban.

Mariah Carey és Nick Cannon

Mariah nem tudott megbocsátani 11 évvel fiatalabb férjének, hogy többször is megcsalta őt. Az énekesnőt ugyanis teljesen kikészítette ez a gondolat, így inkább beadta a válókeresetet. "Nem lakik már otthon, szállodákban él. Sokat veszekszenek" - állította augusztusban a sztárpár egyik közeli forrása a The New York Postnak.

Forrás: AFP/Frederic J. Brown

Britney Spears és David Lucado

Szurkoltunk Britneynek, hogy a sok félresikerült kapcsolata után végre megtalálja az igazit, de nem David Lucado lett az. Egy év randizás után különváltak. Egyes sejtések szerint csupán a munka és a két gyerek az, ami miatt a popdíva a szétválás mellett döntött, míg mások - és ez a többségi tábor - szerint David Lucado egyik videója verte ki a biztosítékot a sztárnál. A felvételen, amely végül nem került nyilvánosságra, jól látszódott, hogy az ügyvédként ténykedő férfi egy másik hölgynek csapja a szelet lelkesen. "Összetört a szíve, de hamarosan túl lesz rajta. Erős lány, és az a férfi nem volt hozzá való" - mondta szeptemberben az E! Online-nak Britney egyik közeli ismerőse.

Forrás: AFP/Charley Gallay

Dívák, akik sosem lesznek már boldogok

Hiába várja a világ lélegzetvisszafojtva Jennifer Aniston esküvőjét, egyre biztosabbak vagyunk benne, hogy a színésznő sosem fogja újra kimondani a boldogító igent. Nem ő az egyetlen, aki csak látszólag épült fel azután, hogy a nagy Ő elhagyta. A Life.hu a boldogtalan dívák nyomába eredt.

Varga Viktor és Cinthya Dictator

Viktor és Cinthya aranyos cívódásaik után komolyabbra fordultak a veszekedések. Két hónapig próbálták megjavítani kapcsolatukat, majd véget ért az örök szerelemnek hitt viszony. Cynthia azóta nagyon padlón van.

Forrás: Facebook/Cinthya Dictator Photography

Mi történt valójában?

A Life.hu Viktort a hír napvilágra kerülése után telefonon érte el. A lány pedig Facebook-oldalán írta le, hogyan éli meg a szakítást. Cikkünket itt érheted el.

Berki Krisztián és Hódi Pamela

A volt Fradi-vezér és gyermeke anyja, Pamela szakítottak. Berki úgy érezte, nem tűri tovább Pamela folyamatos támadásait, Pamelának pedig a féltékenykedésből lett elege, majd különköltöztek. Berki és Pamela akkor az Édes élet vezetőivel is megosztotta, hogy kapcsolatuk végérvényesen zátonyra futott, és sem kedvük, sem energiájuk nincs tovább játszani a boldog szerelmespárt.

Forrás: Facebook/Hódi Pamela - hivatalos oldal, Margitay Klára/Life.hu

Tatár Csilla és Gönczi Gábor

Hét év után hirtelen elvált a sztárpár. Mindenkit meglepetésként ért a bejelentésük. Veszekedések nélkül, közös megegyezéssel lett vége a kapcsolatnak. Később kiderült, hogy a pár évek óta szerette volna, ha a kapcsolatuk tovább mélyül. Minden vágyuk egy baba volt. Aztán Csillának be kellett látnia, a legtöbb, amit a férjéért tehet, ha szabadon engedi.

Fotó: Szabó Balázs/Life.hu

Dobó Kata és Gulyás Levente

Dobó Kata hat éve, egy békéscsabai vendégszereplésen ismerkedett meg a Jókai Színház akkori zenei vezetőjével, Gulyás Leventével. A férfinek akkor két gyermeke volt, feleségét pedig megviselte, hogy elhagyták egy friss szerelemért. Ő viszont Katát választotta, Budapestre költözött, később pedig már a babán gondolkoztak a csinos színésznővel. A házasság nem került szóba közöttük, és úgy tűnik, most már ez nem is számít. Barátságban váltak el, és a jövőben is fontosnak tartják, hogy közösen neveljék a hároméves Szofit.

Fotó: Origo

Máris megvan a színésznő utódja:

Kata állítólag teljesen elfogadóan állt a dologhoz: „Mikor néhány hete Levente elmondta, hogy találkozott valakivel, akkor hirtelen furán éreztem magam, hogy máris?! Aztán végiggondoltam, és rájöttem, hogy hát hiszen mi már kimondtuk, hogy vége, lezártuk, ami köztünk volt." Erről itt írunk korábban.
Hüvelyszűkítő szuperkrémekkel és orgazmussal maradhat topformában a puncidhttp://www.life.hu/intim/20141123-huvelyszukito-szuperkremekkel-es-orgazmussal-maradhat-topformaban-a-puncid.htmlAz évek előrehaladtával nem csupán az arc és nyak területén látszanak az öregedés jelei, hanem az intim testrészeken is, ám van egy lényeges különbség. Ma már több ezer kozmetikai termék segíthet abban, hogy sokáig megőrizd fiatalos külsődet, de mi a helyzet a belső szépségeddel? És most nem a személyiségedre, a kisugárzásodra gondolunk...IntimThinkstockMiért is nem jön már az a baba? Lehet, nem is akarjátok...http://www.life.hu/intim/20141128-amikor-nem-jon-ossze-a-gyerek-deaki-timea-parterapeuta-szerint-az-okok.htmlAmikor két ember úgy dönt, hogy összeköti az életét, előbb vagy utóbb előtérbe kerül a gyerekkérdés is. A mai trend szerint nem gond, ha egy pár a lehető legtovább tolja ki a gyermekvállalást, sokan tartják úgy, hogy ők sokkal fiatalosabb ötvenesek lesznek majd, mint a szüleik. Végül mindegy is, hogy ki mikor tartja megfelelő időnek a családi gyarapodást, egy nem mindegy: hogy a jövendőbeli szülők azonos véleményen vannak-e a kérdést illetően.IntimThinkstockSzexi szülinapos sztárok decemberrehttp://www.life.hu/intim/20141128-ian-somerhalder-brad-pitt-jake-gyllenhaal-ralph-fiennes-es-jude-law-is-decemberi-szuletesuek.htmlSzeptemberben, októberben és novemberben is összegyűjtöttük és köszöntöttük már a legvonzóbb szülinaposokat, és így teszünk most is. Ebben a hónapban is sok kedvencünk ünnepel, lássuk hát, hány évesek lettek idén.Intim--Modern kori péniszbörtönök: vannak, akik ma is erényövet hordanak?http://www.life.hu/intim/20141127-erenyovek-a-mindennapokban-szexualis-jatekszerek-es-komoly-kapcsolati-bortomok.htmlUgyan a szexkütyükkel foglalkozó webshopok a szerepjátékok és bondage-cuccok közé teszik az erényöveket, sokan élnek azonban köztünk olyanok, akik szerint ez nem pusztán az ágyban, a mindennapi életben is fontos kelléknek számít. Olyannyira, hogy ők maguk vértezik fel ezzel a párjukat.Intim--Néma semmiségek a konyhaasztal felett: így beszélsz el a párod melletthttp://www.life.hu/intim/20141123-a-parok-elbeszelnek-egymas-mellet-egy-kapcsolatban-hazassagban-deaki-timea.htmlTe is folyamatosan elbeszélsz a szerelmed mellett? Úgy érzed, hogy teljesen összeilletek, mégsem találja ki a gondolataidat? Utána pedig egyszer csak azon kapod magad, hogy mérgesek vagytok egymásra?Intim--Akkor szexi a favágószexuális, ha szálkáshttp://www.life.hu/intim/20141120-lumbersexual-favagoszexualis-ferfiak-kozmopolitak-hipszterek-szakallal.htmlKozmopolita favágók, lumberszexuális ex-metroszexuálisok, divathipszterek és trendvadászok. Tökéletes testű szuperkanok, extraférfias szakállal, lehetőleg kockásban, baltával, vagy anélkül. Hölgyeim, végre eljöttek értünk a favágószexuális hímek.Intim--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.