Hofi Géza özvegye a megismerkedésükről: "Az első perctől kezdve egy hullámhosszon voltunk"

Forrás: Fortepan/Szalay Zoltán -
HOT! magazin özvegy megismerkedés Hofi Géza Hofi Géza özvegye
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A magyar humor és kabarétörténelem egyik meghatározó alakja, akiről úgy érezzük, ma is itt van közöttünk. Nem múlik el Hofi Géza népszerűsége. Mondatai szállóigévé váltak. Ennek ellenére szerény ember volt. Nem szerette, ha ünneplik. Ragyogó kritikusként, jó szemmel látta a világot, és a kisemberekért szólalt fel.

"A születésnapja előtt kimentem a temetőbe, de a virágomat, a mécsesemet már nem is tudtam hova helyezni. Annyi látogatója van, hogy mindent elrendeznek a sír körül. A férjem szerette figyelni az embereket, elhitte magáról, hogy ha feltesz a fejére egy sapkát és a szemére egy napszemüveget, akkor nem ismerik fel; azt mondta, hogy felveszi az inkognitót" – idézte fel az emléket Ildikó.
Ildikó és Géza mindössze hét évet lehetett együtt, ám megismerkedésük is szinte mesébe illő történet.

Hofi Géza a Magyar Rádió 6-os stúdiójában 1979-ben Forrás: Fortepan/Szalay Zoltán

"Felhívott egy idegen férfihang telefonon; félretárcsázott, valaki mást keresett. Bemutatkozott, én meg egyből azt mondtam neki: „Ne hülyéskedjen már! Csak nem a színművész? Az nem lehet!" Szó szót követett, elkezdtünk beszélgetni, és azt vettük észre, hogy már fél órája beszélünk. Az első perctől kezdve egy hullámhosszon voltunk. Géza szeretgető típus volt, nem tudtam úgy elmenni mellette, hogy ne simogatott volna meg" – mesélte el a HOT! magazinnak a művész özvegye.

Keressétek a HOT!-ot digitális formában is, a digitalstand.hu/hot oldalon!

Ez is érdekelhet:




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.