Tarzantól Mauglin át az új Sandra Bullock-vígjátékig: ezek a leghíresebb, dzsungelben játszódó filmek

filmajánló Sandra Bullock dzsungel magazin vígjáték
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Április 21-től játsszák a hazai mozik Az elveszett város című vígjátékot, amiben Sandra Bullock romantikus ponyvaregényeket jegyző írónőként Channing Tatum és Brad Pitt oldalán csöppen bele egy olyan dzsungelkalandba, mint amilyeneket korábban csak kitalált. Ebből az alkalomból pedig listára gyűjtöttük a legemlékezetesebb dzsungeles filmeket, íme!

Tarzan-filmek

A klasszikus Tarzan-filmeket ugyan még egyáltalán a természetben, hanem jól berendezett filmstúdiókban vették fel, de általuk a művelt úri közönség ugyanúgy ellátogathatott a vad erdőségekbe legalább egy kis időre, mint tette azt az angol arisztokratából a dzsungel urává váló főhősük életprogramként. A Tarzan-filmek gyakorlatilag egyidősek a mozival, készült már belőlük némafilmes változat is, majd a legendás Johnny Weissmüller főszereplésével fekete-fehér filmsorozat, legutóbb pedig Alexander Skarsgård ugrándozott ágyékkötőben liánról liánra, immár a digitális effektek hathatós közreműködésével.

A dzsungel könyve

Ha létezik legfontosabb irodalmi alapmű dzsungel témában, akkor az bizonyára Rudyard Kipling történetgyűjteménye Maugliról és társairól, ezt az irodalmi alapművet pedig jó néhányszor a filmvászonra is adaptálták, így már mozis alapmű is lett belőle. Leginkább a klasszikus Disney-rajzfilm révén, ami dalbetétekkel színesítve adta elő a történetet, de nemrégiben kaptunk élőszereplős változatokat is belőle.

Apokalipszis most

A dzsungel maga a horror is tud lenni, ahogyan ezt Marlon Brando ki is fejti minden idők egyik legnagyszerűbb filmes alkotásában; és hát hogyne lenne horror, ha ráadásul a háború borzalmai zajlanak benne? A keresztapát is jegyző Francis Ford Coppola valóban a dzsungelben forgatta le a vietnámi háborúról szóló filmeposzát, és a forgatás maga is horror volt a résztvevők számára: de végül remekmű született.

Predator-filmek

Az akciófilmek is előszeretettel viszik el a hőseiket a dzsungelbe, hisz ott oly sok kiszámíthatatlan veszély leselkedhet a kényelmes civilizációból érkező emberekre, amin aztán jót lehet izgulni a kényelmes civilizáció moziszékeiben, vagy otthoni foteljeiben ülve. A leghatásosabban mindezt a Predator-filmek művelték Arnold Schwarzenegger emblematikus filmjének nyomdokaiba lépve, egy idegen civilizáció csúcstechnikás vadászaival szembeszállva a fák között.

A kígyó ölelése

A dzsungel egyben az a hely is, ahol háborítatlanul élnek még ősi emberi közösségek, a természettel teljes harmóniában, és ahol az ide érkező modern ember sokat tanulhat önmagáról és a világról is, ha figyel. Ebben a lassú sodrású, költői-pszichedelikus kolumbiai filmben elsősorban befelé kell figyelnie hozzá, de ott csodákra bukkanhat a nézővel egyetemben.

Jumanji-filmek

Robin Williams kezdte a kilencvenes években, a közelmúltban pedig Dwayne Johnson karolta fel ezt a kalandokban és poénokban gazdag franchise-t, amiben mindig egy játék repíti el a dzsungelbe a hőseit. A régi változatban mágikus társasjáték, az újban már videojáték, ami ráadásul új testet is ad a játékosainak.

Az elveszett város

A dzsungeles történetek nagy mitikus toposza a titokzatos elveszett város a maga kincseivel, ami ott várja valahol a vadon közepén a maga kincseivel, hogy felfedezzék. Jó néhány kutató indult a keresésére, könyvek és filmek születtek a kalandjaikról. Ebben az új vígjátékban egy romantikus ponyvákat termelő írónő és butácska címlapfiú keveredik el a dzsungelbe, hogy kénytelenek legyenek át is élni azokat a kalandokat, amikkel korábban csak az olvasókat etették.

A Kultúra rovat további cikkei:

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.