Franco Marco párkapcsolat társkeresés szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A természet törvénye szerint az erősebb kutya az, amely kitenyésztett fajtatársait maga alá gyűrve önző módon közösül az arra érdemes egyeddel. Ezen a tényen az sem változtat semmit, ha a gyengébb pára tovább próbálkozik, erőlködik. Mindhiába. Közben az évek szaladnak. A kutyák is futnak pár kört. Hölgyolvasónk nem bírta az iramot, elfáradt kicsit, ezért Franco Marcót kérdezte meg, hogy mit tegyen. 

"Kedves Marco!

Egy 27 éves lány vagyok és reménytelen eset. A szüleim ezer éve házasok, remekül megvannak, soha nem volt nagyobb veszekedés vagy bármi, ami megzavarhatta volna az idillt. Így természetesen én is erre vágyom. Eddig viszont nem sikerült még egyetlen normális kapcsolatot sem kialakítanom, mert pár hónap után egyszerűen nem érdekel tovább egy fiú sem. Ne értsd félre, nem azért, mert gonosz vagyok, vagy mert nem próbálkozom.

Thinkstock
Thinkstock



Akarom én. Elnézem a hibáikat, próbálok a jóra koncentrálni, de semmi. Egyiket a másik után unom meg. Azt sem lehet mondani, hogy egyformán választok, mert eddig maximum a magasság volt az, amiben a volt pasijaim hasonlítottak egymásra. Volt közöttük rockzenésztől kezdve, orvoson, bohócon, tűzoltón át a csóró művészig mindenféle. Voltak okosak, romantikusak, kedvesek, viccesek, helyesek és bizony elég rondák is, de valami mégis tetszett bennük. Egy szó, mint száz, egyiket sem lehet utólag a másikhoz hasonlítani. A mellettük betöltött szerepem is kissé különböző volt. Volt, aki mellett én voltam a vagány vagy a jó csaj, vagy a szende, vagy az anyáskodó, sőt volt, akinél bátrabb férfi voltam nő létemre. Eleinte minden jól ment, amíg volt szikra közöttünk, aztán jött egy csöndesebb szakasz, végül hihetetlen gyorsasággal jött az unalom, és akkor vége volt a dalnak.

Thinkstock
Thinkstock



Először is az lenne a kérdésem, hogy érez-e más is így? Nyomjam el magamban a dolgot, ha éppen találok egy rendes srácot? Lesz ez egyáltalán jobb, vagy csak egyre több fura fazon jön, akikkel pár hónapot sem bírok ki? Marco! Hogy látod te ezt férfiszemmel?

Köszönöm a válaszodat!

Üdvözlettel:
Rita"

Lányok, titeket is kerül a szerelem?





Kedves Rita!

Gyerekkorom nagy szerelme, Pataki Erzsi minden nap smárolni akart. Hétévesek voltunk és éretlenek. Érthető hát, hogy számtan után rendszeresen a számra kattant. Erzsi simán rávett arra is, hogy prezentáljam neki férfihúsomat, mert azt még egyáltalán nem látta, cserébe ő is megmutatta a lába közötti semmit. (Ezt mondjuk komoly átverésként éltem meg.) Ennek ellenére szerettem lelkesen, ahogy kell. Mégis kirúgott, ha jól emlékszem, pénteken. Ráadásul a hülye, idióta Szabó Laci miatt. Aki ugyan rendszeresen bukott, több tárgyból is, viszont szünetekben mindenkit simán levert. (Megjegyzem, engem is.) Gondoltam, ennek ellenére sem adom fel, s visszaszerzem Erzsit. Próbálkoztam mindennel. Vittem a kempingbringámmal a lakótelepi játszón - legalább négy kört! -, kölcsönadtam a felhúzható műanyag repülőm, amely ha falnak ütközött, azonnal megfordult, sőt egyszer vettem neki fagyit is, saját zsebpénzből, finom puncsosat, mert azért eléggé odavolt. Mindent elfogadott, csak engem nem. Lacit akarta. Mert az erősebb volt. Akkor tanultam meg egy életre, hogy az erősebb kutya tényleg odabasz.

Thinkstock
Thinkstock



Hosszú idő után tavaly találkoztam megint Pataki Erzsivel egy kerti partin. Hatalmas mellel, szemüvegben, négy gyerekkel jött. A harmadik férje is vele volt, szép elhízott párként villogtak. Pohár bor mellett mesélt az életéről, a tűzoltókról, orvosokról, bohócokról, akik pillanatokra akadtak el benne az évek során, beszélt a mostani szeretőjéről, aki csupán húszéves, s akit csak azért tart, hogy feldobja életét kissé. Magyarázkodása közben jöttem rá, hogy Pataki Erzsi nem nőtt fel. Hétéves maradt. Ami csillog, elveszi. Ha nagyon tetszik valami, eldugja Hello Kitty-s pénztárcájába és szemlesütve vizslatja, észreveszik-e. Nem komolykodik az élettel, amit megun, kihajítja, ami leesik, abba simán belerúg. Néha karót kap, de már senki nem írja alá az ellenőrzőjét. Na, ja, kit érdekel már az intő? Attól még dagadt marad. Egyszer persze majd jön egy ötödikes, pelyhedző bajusszal és jól rácsap a seggére. És akkor Pataki Erzsi végre felsőbb osztályba léphet. Ennyi.

Kérdéseidre pedig:
- Az lenne a kérdésem először is, hogy érez-e más is így? - Persze.
- Nyomjam el magamban a dolgot, ha éppen találtam egy rendes srácot? - Ne nyomd.
- Lesz ez egyáltalán jobb, vagy csak egyre több fura fazon jön, akikkel még csak pár hónapot sem bírok ki? - Fogalmam sincs.
- Hogy látod te ezt férfiszemmel, Marco? - Várd ki azt a srácot az ötödikből. Fel fogod ismerni. Már kívülről fújja a Pitagoras -ételt.

Üdv.
Marco


Ha egy témában már hosszú ideje tanácstalan vagy, illetve több extra információt szeretnél kapni Marcótól, akkor iratkozz fel a Hírlevelére, ahol személyesen is kérdezhetsz tőle. Marco a beérkező levelekre itt a Life.hu oldalán válaszol! Barátkozz Marcóval a Facebookon és az Iwiwen is!

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.