Fontos tudnivalók, melyekről ne feledkezz meg a lakásbiztosítás kapcsán

káresemény lakásbiztosítás szerződés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár a biztosítók szakemberei segítenek eligazodni a lakásbiztosítás útvesztőjében, nem árt néhány fontos dologra felkészülni, mielőtt bármit aláírsz.

Tipp! Malacok és kecskék közé vágyik a népszerű műsorvezetőnő. Kattints a galériáért!


A szigorúbb hiteligénylési feltételek miatt manapság nem könnyű lakáshoz jutni, így aztán még inkább felértékelődik a saját otthon, ha sikerül végül megszerezni. Bebiztosítani a megszerzését követően pedig szinte kötelező - hiszen a baj mindig váratlanul jön, és egy lakás kapcsán akár többmillió forintnyi kárt is jelenthet. Ahhoz azonban, hogy ilyenkor ne maradj egyedül a bajban, okosan kell szerződnöd a biztosítóval, hogy szükség esetén tényleg a segítségedre lehessen.

Thinkstock
Thinkstock

Tájékozódj minden részletre kiterjedően

Ha úgy döntöttél, hogy biztosítást kötsz, ne akard a lehető legolcsóbban megúszni a dolgot, és ennek érdekében ne hallgass el fontos információkat - utóbbi érvényes egyébként az évek során bekövetkezett változásokra is. A Polgári Törvénykönyv vonatkozó szabályai értelmében ugyanis, ha a biztosító csak a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést befolyásoló lényeges körülményekről, akkor 15 napon belül írásban javaslatot tesz a szerződés módosítására, ha pedig a szabályzatából kifolyólag nem biztosíthat, a szerződést írásban fel is mondhatja. Tehát a hiányos, nem megfelelő tájékoztatás könnyen pluszfeladatokat is generálhat.

Arról is érdeklődj, hogy mennyi időre szól a biztosítás, valamint hogy hogyan lehetséges idő előtt felmondani a szerződést, ha úgy hozná a kényszer - létezik olyan megállapodás, melynek keretében a felek bizonyos időtartamon belül kizárják a felmondási jogot, erre még időben kérdezz rá. Annak is érdemes utánajárni, hogy egy esetleges kedvezményes ajánlatot milyen feltételekkel lehet igénybe venni - könnyen lehet, hogy a biztosítás alacsonyabb havi díját éppen azért veheted igénybe, mert hosszabb biztosítási időszakot vállalsz.

Tipp! Ilyen egy tökéletes test. Kattints a galériáért!


Úgy járj el, ahogy azt a szerződésben vállaltad

Fontos, hogy a biztosító csak akkor fizet, ha az ügyfél eleget tett a szerződésben foglalt kötelezettségeinek. Így például ha megtörtént a baj, észnél kell lenned, hiszen aprós mulasztáson, bakin is múlhat, hogy fizet-e a biztosító vagy sem. Betörés, lopás esetén értelemszerű, hogy kihívod a rendőrséget, ám ehhez hasonlóan kötelező a megfelelő szervet is értesítened például egy kisebb tűz esetén akkor is, ha egyedül is el tudtad oltani. Ha ugyanis ez nem történik meg, a kárigényedet elutasíthatják.

Thinkstock
Thinkstock

Szintén fontos, hogy amennyiben lakásbiztosítással rendelkezel, és annak időtartama alatt nagyértékű ingóságra tettél szert, annak számláját megőrizd, hiszen a kárigényt ezzel tudod alátámasztani. Hasonló a helyzet például csőtörés esetén is: közvetlenül a kár után készíts fényképet - mobillal is megfelel -, ezzel ugyanis elkerülheted a későbbi vitákat. És ami a legfontosabb: ha nincs szó életveszélyről, semmiképpen ne kezdj saját magad rendet tenni vagy megjavítani a kárt szenvedett ingóságot vagy ingatlant, amíg a biztosító nem látta, ellenkező esetben nem tudod bizonyítani a valós kárt.

A kárenyhítést neked kell fizetned

Ha már lakáson belüli károkról esett szó, fontos megjegyezni a kárenyhítési kötelezettséget. A kárt először is bejelented a biztosítónak, aztán a helyszíni szemléig is köteles vagy gondoskodni arról, hogy a kár ne legyen nagyobb mértékű, tehát csőrepedés esetén meg kell javíttatnod a sérült csőszakaszt - hogy ne ázzon el még jobban a ház -, és ennek ellenértékét ki kell fizetned. Ezt fogja a biztosító majd visszatéríteni, tehát számlát feltétlenül kérj. A javítás miatt megbontott csempéket viszont ne pótold, ezt csak a szemle után tedd, és őrizd meg a törött csőszakaszt is. Persze ha más jellegű kár esetén a kárenyhítés nem járt eredménnyel, a biztosító annak a költségét is megtéríti.
(Ha elmulasztod a kár enyhítését, akkor a biztosító mentesül a fizetési kötelezettség alól, mégpedig olyan arányban, amilyen arányban a mulasztásod súlyosbította a kárt.)

Mikor nem fizet a biztosító?

Ne várj teljes kártérítést, ha elmulasztottál a kárenyhítési kötelezettségednek eleget tenni: ez esetben a biztosító mentesülhet a kártérítés alól egy bizonyos arányban. Ezen kívül a Polgári Törvénykönyv szerint akkor is mentesül az intézmény a fizetés alól, ha a kárt jogellenesen, szándékosan, vagy súlyosan gondatlanul okozták. Hasonló a helyzet akkor is, ha bebizonyítja a biztosító, hogy a kárt a biztosított, vagy a szerződő fél, esetleg egy velük közös háztartásban élő hozzátartozó, vagy a biztosítottnak a szabályzatban rögzített munkakört betöltő alkalmazottja okozta.

Tipp! Provokatív képeken a szexszimbólum. Kattints a galériáért! (+18)



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.