Gertrude Stein, akinek minden szava kincset ért

Cikkünk szerzője Takács Nóra, a Hogyan legyek jó nő? sorozat háziasszonya Csatlakozz Nórához az iWiW-en és a Facebookon!

Gertrude 1874. február 3-án született Pennsylvaniában, egy ötgyermekes, jó anyagi körülmények között élő zsidó családban. Édesapja, Daniel üzletemberként dolgozott, míg édesanyja, Amelia a gyerekeket nevelte. Gertrude hároméves volt, amikor a család Bécsbe, később pedig Párizsba költözött, ahol megismerkedtek az európai kultúrával, történelemmel, de végül ismét visszatértek Amerikába. A családi idill sajnos hamar megtört, először az édesanya halt meg betegségben 1888-ban, három évre rá pedig édesapjuk.

Az árván maradt öt testvér közül a három idősebb már nem szorult felügyeletre, míg Gertrude-ot és húgát rokonok fogadták be Baltimore-ban. Itt fejezte be a középiskolát, majd a Redcliff College hallgatója lett 1893-1897 között, pszichológia és filozófia szakon. Iskolás évei meghatározóak voltak későbbi munkássága során, itt ismerkedett meg ugyanis William Jamesszel, a híres pszichológussal, és annak a tudatfolyamról szóló elméletével. Ennek köszönhetőek az önműködő írással készült későbbi művei, melyek olyanok lettek, mint amikor megnyitjuk a csapot és folyatjuk a vizet. Az önműködő írás során az író kikapcsolja az agyát, ellazul, aztán szélsebesen papírra veti mindazt, ami éppen az eszébe jut. Nincs megállás, nincs gondolkodás. Néha a végeredmény zavaros, de szépen követhető benne az asszociációs út, a gondolatmenet, a tudatalatti játéka.

A későbbiekben Gertrude is előszeretettel alkalmazta ezt a szürrealista módszert, amikor egy-egy új könyvbe kezdett. Tanárai, professzorai mind nagyon elégedettek voltak a lány teljesítményével, ragyogó diáknak tartotta mindenki. William James hamar a mentorává vált és arra buzdította, hogy tehetségét az orvostudományban kamatoztassa tovább. Gertrude beiratkozott tehát az orvosi egyetemre, ahol végül két évet végzett el mindössze. Időközben rájött: az orvostudományt nem neki találták ki, ezért gyorsan letért a vakvágányról. Ezek az évek azonban mégis mérhetetlenül fontosak voltak számára, a fiatal lánynak ekkor kezdett ugyanis felnyílni a szeme. Megértette, hogy ő sosem fog megfelelni a hagyományos női szerepnek, nem lesz belőle feleség és anya, ahhoz ő túlzottan férfias, nyers jellem volt és ráadásul a nőket szerette.

1903-ban testvérét, Leo Steint követve Párizsba költözött, ahol közösen éltek egy lakásban a Rue de Fleurus 27 szám alatt. A Stein testvérpár rajongott a művészetért, így otthonuk hamarjában múzeummá vált, egyre több és több műtárgyat, festményt vásároltak, halmoztak fel: Gauguin, Cézanne, Toulouse-Lautrec és Renoir díszítette a falakat. Lassacskán kezdett híre menni a dolognak, ami felkeltette a város művészbarát körének érdeklődését is. Egyre többen jártak a műteremlakásba nézelődni, beszélgetni, ismerkedni, mígnem az egész lassacskán átfordult valami különlegesbe: elit művészszalon lett a lakásból, olyan hely, ahol sosem lehetett tudni, hogy ki lép be az ajtón kopogtatás után: Pablo Picasso, Ernest Hemingway, F. Scott Fitzgerald, Henri Matisse, Georges Braque, James Joyce, Ezra Pound, Guillaume Apollinaire, Thornton Wilder és sorolhatnám. A kor nagyjai mind Gertrude-hoz jártak és imádták őt. Nagyra tartották ízlését, véleményét, gondolatait, azt, ahogy a csapatot, vagy - ahogy ő nevezte - az "elveszett nemzedéket" összefogta. Szombat esténként volt a hivatalos találkájuk a szalonban, ahová a művészeket párjuk is elkísérhette. Míg Gertrude a férfiakkal beszélgetett, tárgyalt, filozofált, addig a hölgyeket egy másik terembe terelték, hogy ott cseverésszenek a háziasszonnyal: Alice B. Toklasszal, aki Gertrude társa, szerelme, titkárnője, házvezetőnője, mindene volt. Alice nélkül az élet megállt volna a szalonban és Gertrude körül is. A két nő szerelme legendás, teljesen elfogadott, sőt irigyelt volt, több művészt megihlettek.

Alice és Gertrude 1907-ben találkoztak először, egy közös ismerősük mutatta be őket egymásnak, és azonnal fellobbant kettejük között a szikra. Alice szerény, csöndes, gondoskodó típusú nő lévén,pont ideális volt Gertrude számára, aki nagyon igényelte, hogy foglalkozzanak vele, szeressék. Gertrude sokkal harsányabb és temperamentumosabb jelenség volt, mint jóval nőiesebb, visszafogottabb, ám rendkívül szemrevaló társa, Alice. Jól kiegészítették tehát egymást. Alice felbukkanásáig a Stein testvérek együtt éltek, együtt működtették a szalont, idővel azonban Leónak kezdett elege lenni húgából, így a testvérek szétváltak 1914-ben, Leo helyét Alice vette át. Örömmel és szorgosan vezette a háztartást, gondoskodott Gertrude kényelméről, szükségleteiről, boldogította őt, intézte az ügyeit, főzött rá, tanácsokkal látta el, egyszóval: Alice volt a levegő Gertrude körül. Nélküle egy percig sem tudott volna tovább létezni. A két nő negyven évig élt együtt teljes harmóniában, boldogságban, soha nem voltak szerelmi botrányaik, kilengéseik. Lássuk be, ez igen szép teljesítmény homo- vagy heteroszexuális kapcsolatról legyen is szó. Szerelmükről sosem beszéltek nyíltan, mégis mindenki tudta - bár sosem faggatták őket. Ha mégis, hát sokat sejtetően terelték a témát.

A szombat esti összejöveteleken Gertrude volt a házigazda, Alice pedig a háziasszony, aki kedvesen fogadta a szalonba érkező hölgyeket, művészek feleségeit. Nyáron olvastam egy érdekes könyvet, a Párizsi feleséget, ami Hemingway első feleségéről szól és ott is sokszor említik ezeket az estélyeket és azt, hogy az akkor még teljesen kezdő Hemingway számára mekkora megtiszteltetés és öröm volt, hogy bekerülhetett Gertrude Stein szalonjába, aki elolvasta az írásait és véleményt mondott róluk. A könyvajánló mellé pedig jöjjön egy film is, az Éjfélkor Párizsban című film, Woody Allen rendezésében, ami szintén erről a korról, a bohém párizsi életről szól. A főszereplő majdnem dob egy hátast, amikor bekerül Gertrude híres szalonjába, az ő írását is elolvassa és közösen próbálják értelmezni, átdolgozni, továbbgondolni a regény cselekményét, a szálakat.

Gertrude szava vitathatatlanul sokat ért, ahogy lakásában időközben felhalmozott kincsei is. Mert ha vendégségbe megy az ember illik vinni valamit. Mit vigyen Picasso? Persze, hogy egy képet, kisebb rajzocskát, vagy valami csekélységet, és ezzel nem csak ő volt így. Ezek az emberek ekkor még nem voltak olyan híresek, mint most. Szükségük volt egymásra, a társaságra, Gertrudra, aki egyébként maga is írt könyveket. Leghíresebb alkotása a Tender Buttons címet viseli és máig a modern művészet egyik alapkövének számít. Legtöbb alkotása kissé nehezen emészthető, mivel cseppet keszekusza, de mire kibogozzuk a szálakat, már örülünk, hogy nekifutottunk. Gertrude 1946. július 27-én halt meg gyomorrákban. Alice pedig magára maradt kisemmizve. A Stein família ugyanis szembeszállt Gertrude végrendeletével, amiben mindenét Alice-re hagyta és végül sikerült az egész vagyont megtartaniuk maguknak. Alice magányosan, szomorúan élte le hátralévő éveit. 90 éves korában halt meg.

Gertrude Stein igazi mecénás volt, olyan, akire hallgattak, akire figyeltek. Szalonjában barátra talált az idegen, megértésre a különc, figyelemre a zárkózott. Csodálatos dolgot vitt véghez: társaságot kovácsolt. Aztán szomorúan nézte végig, hogyan teszi tönkre ezeket a zseniális művészeket, írókat a párizsi bohémság, az alkohol, a nagy szürrealista valóság. Hogy tűnik el egy egész, valamire való avantgárd nemzedék, amit Gertrude Stein tartott egyben ideig-óráig.